Ukrán nagykövet: a magyar kisebbségi kérdés a választások után kerülhet napirendre

A mosonmagyaróvári városháza dísztermében pénteken sajtótájékoztatót tartottak, amelyet a meghívó szerint a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéről és az orosz–ukrán háború fejleményeiről hirdettek meg. Az eseményen részt vett Sándor Fegyir budapesti ukrán nagykövet, valamint Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, a házigazda oldaláról pedig Szabó Miklós ellenzéki polgármester köszöntötte a megjelenteket.

A felszólalások elején a felek a Mosonmagyaróvár és Beregszász közötti testvérvárosi kapcsolatot, valamint az elmúlt évek együttműködését emelték ki. Szó esett a beregszászi magyar gimnázium támogatásáról, a háború kitörése óta nyújtott humanitárius segítségről, valamint a városok közötti folyamatos kapcsolattartásról. A nagykövet köszönetet mondott a magyar közösségek és önkormányzatok támogatásáért, hangsúlyozva, hogy a segítség a háborús körülmények között is sokat jelent Ukrajna számára.

Sándor Fegyir és a kérdések, amik ráérnek

Amikor a sajtó végre megkapta a lehetőséget, a Kisalföld több témát is egy csokorban tett fel: a kárpátaljai magyarok helyzete, a jogvédelem, a tárgyalások állása, a sorozások gyakorlata, sőt még a Magyarország felé érkező fenyegetések ügye is előkerült. A magyar kisebbség helyzetére vonatkozó kérdésre érkezett a nap legbeszédesebb mondata. Arra, hogy mikor rendeződhetnek a kárpátaljai magyar közösséget érintő vitás ügyek, Sándor Fegyir azt válaszolta: 

Az 58 nap nem szorul külön magyarázatra: ennyi van hátra a magyarországi választásokig. A kijelentés így egyértelműen összekapcsolta a kisebbségi kérdés kezelését a magyar belpolitikai folyamatokkal. A megfogalmazás ráadásul ismerősen csenghetett a hazai politikát követők számára: a Tisza Párt kommunikációjában visszatérő elem a választásokig hátralévő napok számon tartása és hangsúlyozása.

Ez a megjegyzés ráadásul nem légüres térben hangzott el. Korábban is voltak olyan nyilatkozatok, amelyekből az derült ki, hogy Kijev a jelenlegi magyar kormánnyal fennálló vitás ügyek rendezését egy kedvezőbb politikai felálláshoz köti. A választások időzítésének hangsúlyozása így óhatatlanul a kormányváltás lehetőségét vetette fel — és azt az olvasatot is, hogy az ukrán fél inkább egy másik politikai erő, mindenekelőtt a Tisza Párt győzelmében látna esélyt az áttörésre.

A Hír TV is rákérdezett erre a vonalra, és ott is az látszott: amikor a kérdés politikai élű lett, a válasz azonnal visszakanyarodott a biztos terepre, a köszönetre, a szomszédságra, a híd-metaforákra és arra, hogy ő most Mosonmagyaróváron éppen miért van. A sajtótájékoztató így furcsán kettészakadt. Volt egy első réteg: hálás, protokolláris, felsorolós, konfliktuskerülő. És volt a második réteg: a sajtó kérdései, amelyek próbálták volna a meghirdetett témákat tényleg beemelni a beszélgetésbe. Csak a két réteg nem nagyon találkozott.

A Mandiner kérdése arra irányult, hogy az ukrán fél folytat-e egyeztetéseket a magyar kormányon kívül más politikai szereplőkkel, különösen a legnagyobb ellenzéki erőként emlegetett Tisza Párttal. Arra is rákérdeztünk, van-e terv vagy szándék találkozóra, tárgyalásra tiszás vezetők és ukrán kormányzati szereplők, akár Volodimir Zelenszkij elnök között.

És ez nem egyszeri jelenség volt: a sajtótájékoztató ritmusa végig ez maradt. Amikor a kérdés konkrét, éles, kellemetlen: kanyar. Amikor a téma biztonságos és előre gyártott: ott azonnal volt mondanivaló.

Könyvespolc, Rákóczi-szobor és a kényelmes felejtés

A nagykövet közben hozott olyan elemeket is, amelyek kifejezetten a magyar közösség felé tett gesztusnak tűnnek: elhangzott, hogy Ukrajnában nyílik „magyar könyvespolc”, és egy későbbi, Rákóczi Ferenc-szobor állításról is beszélt. Ezek kommunikációs szempontból ügyes panelek: apró, látványos, pozitív jelzések, amiket könnyű felmutatni.

Csakhogy a sajtóteremben pont ott tátongott a hiány, ahol ezeket a gesztusokat mérlegre lehetne tenni: a kárpátaljai magyarokat az elmúlt években diszkriminatív nyelvszabályok, szoboreltávolítások, intézményi vegzálások és súlyos atrocitások is érték:

• a munkácsi turul-szobor eltávolítása, 
• magyar jelképek leszedése,
• nyelvhasználati szigorítások, 
• kényszersorozások körüli tragédiák

Ehhez képest Mosonmagyaróváron most inkább a szimbolikus jó hírek kerültek elő — a rossz emlékek, a konfliktusok, a konkrét sérelmek pedig nem.

A sajtótájékoztatón a nagykövet a közös magyar–ukrán történelemről beszélt, és ennek alátámasztására több példát is hozott. A kulturális kapcsolódási pontok között – más történelmi utalások mellett – megemlítette Munkácsy Mihályt, Csontváry Kosztka Tivadart és Hollósy Simont, és azt állította, hogy Ukrajnában születtek. Ez a kijelentés azonban ebben a formában nem pontos. Mindhárom festő a történelmi Magyarország területén született, és közülük csak Munkácsy Mihály látta meg a napvilágot a mai Ukrajna területén,. Csontváry Kosztka Tivadar Kisszebenben született, amely ma Szlovákiához tartozik, míg Hollósy Simon Máramarosszigeten, amely ma Románia területén található.

A mosonmagyaróvári sajtótájékoztató nagy ívű témákat ígért, de végül egy szűkebb pályán futott. Sándor Fegyir megkapta a teret ahhoz, hogy köszönetet mondjon, és ezt a teret ki is használta. A sajtó megkapta a lehetőséget kérdezni — csak épp a válaszoknál derült ki, hogy a valódi kérdések most nem „időszerűek”.

Nyitókép: Mandiner