Venezuela után: visszavonulás helyett alkalmazkodás – Kína betette a lábát Latin-Amerikába, és nemigen akarja kihúzni

A globális nagyhatalmi versengés egyre élesebben rajzolódik ki Latin-Amerikában, ahol az Egyesült Államok és Kína gazdasági és geopolitikai érdekei ütköznek. Az USA közelmúltbeli lépései, beleértve Nicolás Maduro, Venezuela elnöke elfogatását, felvetik a kérdést: vajon gyengíti-e ez Kína térségbeli befolyását, vagy éppen ellenkezőleg?

Horváth Leventével, az Eurázsia Központ igazgatójával beszélgettünk a lehetséges következményekről, aki szerint az amerikai nyomásgyakorlás rövid távon zavarokat okozhat, de hosszabb távon akár Peking pozícióit is megerősítheti.

Az amerikai beavatkozás hatása Kína latin-amerikai jelenlétére

Horváth Levente szerint az USA lépései rövid távon bizonyos mértékig gyengíthetik Kína pozícióit a régióban.

– magyarázza az elemző. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az amerikai katonai és gazdasági nyomásgyakorlás hosszabb távon akár kontraproduktív is lehet. „Az Egyesült Államok egyre gyakoribb vámokkal való fenyegetései és agresszívabb külpolitikai lépései nem feltétlenül teremtenek olyan kiszámítható, stabil és békés környezetet, amely a fenntartható gazdasági fejlődés alapfeltétele.”

Az elemző más régiók példáit hozza fel, ahol az amerikai protekcionista politika éppen ellenkező hatást váltott ki. „Ennek jeleként az elmúlt időszakban több, az USA-hoz hagyományosan szorosan kötődő ország magas szintű gazdasági tárgyalásokat folytatott Kínával, és új együttműködési csatornákat nyitott meg – a múlt héten Kanada miniszterelnöke tett 4 napos látogatást Kínában, azt megelőzően pedig Dél-Korea elnöke utazott Pekingbe. Ez arra utal, hogy az amerikai gazdaságpolitikai bizonytalanság ösztönzőleg hathat az alternatív partnerkapcsolatok keresésére.”

Kérdéses továbbá az USA tartós befolyása Venezuelára és a régió politikai dinamikáira. Horváth rámutat az elmúlt évtizedek tapasztalataira:

Arra a kérdésre, hogy Maduro elfogása precedenst teremthet-e, ami miatt Latin-Amerika országai óvatosabbak lesznek a kínai kapcsolatokkal szemben, Horváth óvatos választ ad. „Rövid távon elképzelhető, hogy egyes latin-amerikai országok óvatosabbá válnak, különösen a politikailag érzékeny vagy stratégiai jelentőségű együttműködések terén.” Hosszabb távon azonban kétséges a nyomásgyakorlás fenntarthatósága. „Különösen abban az esetben, ha az amerikai vállalatok és finanszírozási mechanizmusok nem képesek érdemben helyettesíteni a kínai gazdasági jelenlétet” – fogalmazott. 

Az elemző szerint jelenleg nehéz egyértelmű precedenshatásról beszélni. „A latin-amerikai államok többsége inkább pragmatikus mérlegelést folytat, amelyben a gazdasági szükségletek, a fejlesztési források elérhetősége és a geopolitikai kockázatok egyaránt szerepet játszanak.”

Az Övezet és Út sorsa

 A kínai Övezet és Út Kezdeményezés (BRI) projektei kulcsfontosságúak Latin-Amerikában, és az amerikai beavatkozás ezekre is hatással lehet. Horváth szerint nem zárható ki, hogy egyes országokban a BRI-hez kötődő projektek átmenetileg lelassulnak vagy politikailag átértékelődnek. A kulcskérdés azonban az, hogy az USA képes-e pótolni a kínai beruházásokat.

Empirikus példák mutatják, hogy a politikai gesztusok nem mindig vezetnek a kínai jelenlét visszaszorulásához: „Panama formálisan kilépett a BRI együttműködésből, ugyanakkor kínai vállalatok továbbra is aktív szereplők az ország logisztikai és pénzügyi szektorában. Argentínában a választási kampány során megváltozott a Kínával kapcsolatos politikai retorika, azonban a gazdasági együttműködések jelentős része továbbra is fennmaradt.” 

Horváth szerint a BRI nem egyetlen, könnyen felszámolható program, hanem egy rugalmas projektlogika és finanszírozási ökoszisztéma, amelyet pusztán geopolitikai nyomásgyakorlással nehéz megszüntetni.

Kína stratégiai alkalmazkodása az USA lépéseire

Horváth Levente kiemeli, hogy Kína nem visszavonulásra készül, hanem alkalmazkodásra. „A kínai médiában a különböző hírek, podcastek, blog írásokban a kínai elemzők az amerikai lépéseket gyakran nem fenyegetésként, hanem lehetőségként jelenítik meg” – fogalmazott. Szerinte az érv erősödik, hogy „miközben a Nyugat Kínát gyakran revizionista vagy terjeszkedő hatalomként ábrázolja, addig a nemzetközi rendszer destabilizálásához inkább az amerikai katonai és jogérvényesítő unilateralizmus járul hozzá – USA borítja fel a nemzetközi jogszabályokat, elrabolja egy szuverén ország elnökét, bejelentkezik Grönlandért, vámokkal fenyegeti azon országokat, amelyek akadályozzák Grönland megszerzését, vámháborúba kezd az egész világ ellen, bombázásokat indít Közel-Keleten stb.”

„A hangsúly kevésbé a BRI mint márkázott kezdeményezés, inkább a konkrét gazdasági tartalom fenntartása felé tolódhat el.„ Összességében az USA rövid távon taktikai előnyöket érhet el, de hosszabb távon azonban a stratégiai alkalmazkodás inkább Kína mozgásterét bővítheti.” – tette hozzá. 

Az amerikai unilateralizmusra válaszul Kína felgyorsítja a multilaterális eszköztár alkalmazását. „Kína alapvetően nem vált stratégiát, hanem felgyorsítja és intézményesíti a már meglévő multilaterális eszköztár alkalmazását” – mondja Horváth. Ez magában foglalja a BRICS további bővítésének támogatását, az alternatív pénzügyi és elszámolási mechanizmusok fejlesztését, valamint a multilaterális fejlesztési bankok kapacitásának növelését.

Mi jön Venezuela után: potenciális konfliktusok a jövőben

Végül Horváth a lehetséges konfliktusok területeire tér ki. „Az elmúlt években folyamatos tárgyalások zajlottak az USA és Kína között. Hogy tulajdonképpen milyen háttérmegállapodások születtek, azt még nem tudhatjuk” – mondja. Az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia szerint az USA visszatér Amerikába és felhagy a világcsendőre szereppel, de Trump elnök nyilatkozatai alapján nem engedi meg, hogy Kína vagy Oroszország stratégiai területeket szerezzen – lásd Grönlandot.

A versengés fókusza várhatóan nem konkrét országokra, hanem

• stratégiai erőforrásokra,
• ellátási láncokra és csomópontokra irányul, mint 
• a kritikus nyersanyagok,
• tengeri és szárazföldi logisztikai útvonalak, valamint
• az energiaátmenethez kapcsolódó infrastruktúra.

„Latin-Amerika mellett hasonló dinamikák rajzolódhatnak ki a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában is. Kína ezekben a régiókban elsősorban gazdasági szereplőként van jelen, katonai beavatkozás nélkül, és továbbra is a belpolitikai be nem avatkozás elvét hangsúlyozza.”

Az elemző zárásként kiemeli a kínai stratégiai gondolkodás hosszú távú természetét:

***