Most érkezett: elkaphatták az amerikai merénylőt (VIDEÓ)

2025. szeptember 10. 21:55

A hatóságok, köztük az FBI is vizsgálja a történteket.

2025. szeptember 10. 21:55
null

A Mandiner is beszámolt róla szerdán, hogy Charlie Kirk konzervatív aktivistát nyakon lőtték egy diákokkal tartott kérdezz-felelek során a Utah Valley Egyetemen (UVU), a Utah állambeli Oremben.

A Newsweek beszámolója szerint az egyetem megerősítette:

Charlie Kirköt egy mesterlövész lőtte meg az UVU rendezvényén.

A Utah Valley Egyetem közlése szerint a Turning Point USA által szervezett egyetemi eseményen történt a lövöldözés. Az egyetem szóvivője a Newsweeknek nyilatkozva elmondta, hogy Kirk szerdán helyi idő szerint 13 óra körül kezdett beszélni, amikor körülbelül 13:20-kor egyetlen lövést adtak le egy közeli épület tetejéről, nagyjából 200 méterre a helyszíntől.

Az egyetem megerősítette, hogy Kirköt eltalálták, és egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A hatóságok, köztük az FBI is vizsgálja a történteket. A közösségi médiában megjelentek olyan felvételek is, amelyek azt mutatják, ahogy őrizetbe veszik az állítólagos merénylőt.

Az egyik ilyen felvételt itt tudja megtekinteni:

Donald Trump reakciója

Donald Trump amerikai elnök nyilvános nyilatkozatot adott ki a Truth Social odalán, amelyben arra buzdította az amerikaiakat, hogy imádkozzanak Kirkért és családjáért. A bejegyzésben Kirköt „remek fickónak” nevezte, és hozzátette: „Isten áldja meg őt!”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: X

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SimonKati
2025. szeptember 11. 17:43
Hm, így néz ki egy mesterlövész?
Válasz erre
0
0
rejszmano
2025. szeptember 11. 10:23
Buzi feka bibsi
Válasz erre
1
0
dorkoka
2025. szeptember 11. 09:55
Közben kiderült, nem a bácsi volt. Fekete ruhás fickót keresnek. Jó lenne megfogni, mert biztos akar majd duplázni.
Válasz erre
4
0
Chekke-Faint
2025. szeptember 11. 07:44
És a lipsik hőst csinálnak belőle mint amikor egy fekete bűnözőt lelőttek a rendőrök. Indul a woke2 ez tuti....
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!