Romániai újságírók is megütköztek Magyar Péter viselkedésén

2025. augusztus 03. 19:22

A Tisza Párt erdélyi táborából romániai és magyarországi sajtóorgánumokat is kitiltottak.

2025. augusztus 03. 19:22
Tisza-tábor Nagyadorjánban (Erdély)

Sabin Gherman erdélyi újságíró keményen beolvasott a Tiszának amiatt, hogy az ellenzéki párt Maros megyében rendezett táborába nem engedték be számos újság munkatársát – írja a kronikaonline.ro. A Közösségi Párbeszéd Táborban részt vevő Gherman a véleményszabadság megkérdőjelezéseként tekint az incidensre, sőt megkérdőjelezi az ellenzéki alakulat becsületességét is. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget először rendezte meg Nagyadorjánban Közösségi Párbeszéd Táborát. A szervezők az általuk rendszeresen bírált, „Fidesz- és RMDSZ-rendezvényként” emlegetett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mintájára képzelték el a háromnapos összejövetelt, ugyanakkor azt hirdették, az ő táboruk „több mint Tusványos”.

De az erdélyi és magyarországi közéletben nagy port kavart, hogy a táborból kitiltották a Magyar Nemzet napilap, valamint a Hír Televízió munkatársait, miután arról számoltak be, hogy a csütörtöki megnyitón kevesen vettek részt. Szombaton aztán kiderült, a feketelistán szereplő sajtóorgánumok listája bővebb: 

nem engedték be a tábor területére a Székelyhon és a Maszol portál, valamint a román közszolgálati televízió (TVR) újságíróit sem. 

A Székelyhon munkatársainak utólag azzal a feltétellel adtak volna bejárást a szervezők, ha a fényképezőgépüket és a laptopjukat nem viszik magukkal, ugyanakkor a Maszol stábjától először azt firtatták, a portál milyen irányultságú. A sajtóhoz való meghökkentő viszonyulás a Közösségi Párbeszéd Tábor román résztvevői körében is értetlenséget váltott ki, már csak azért is, mivel a rendezvény szervezői többek között azt hirdették, Nagyadorjánban a közös gondolkodásra, az egymás iránti tiszteletre, megértésre fektetik a hangsúlyt. 

Sabin Gherman szombaton részt vett a román–magyar viszonyról rendezett panelbeszélgetésen, és saját bevallása szerint keserű szájízzel távozott a Tisza nagyadorjáni táborából. A közösségi oldalára vasárnap feltöltött videós bejelentkezésében a kolozsvári újságíró emlékeztet, a magyarországi ellenzék gyakran vádolja azzal az Orbán-kormányt, miszerint „szájkosarat tett a sajtóra”. Szerinte 

amennyiben a Tisza – amely betűszóként a Tisztelet és Szabadság rövidítése – valóban becsületes alakulat, akkor nem bírálhatja emiatt a budapesti kormányzatot, ha közben ugyanezt műveli Erdélyben. 

Ha Magyar Péter csapata becsületes, felmerül a kérdés, miért utasított ki bizonyos erdélyi magyar újságírókat, és firtatta az irányultságukat. 

Ha nem becsületes – márpedig a nagyadorjáni tábor kapuján kívül tartott újságírók esete erre utal –, akkor ugyanez a stáb egyszerűen kétségbe vonja mindazt, amit a Tisza Párt Magyarországon hangoztat. ”Hol a tisztelet aziránt, aki elmegy, hogy megismerje a te elképzeléseidet, és hol itt a szabadság?” – tette fel a kérdést Gherman a Hogyan költöztette Magyar Péter Budapestet Erdélybe című videójában. 

Az újságíró egyébként kételyeinek adott hangot annak kapcsán, hogy Magyar Péterből Magyarország miniszterelnöke válhat, egyúttal „szomorúnak” nevezte, hogy a nagyadorjáni táborban elhangzott „tizenöt oldalnyi” beszédét a Tisza Párt vezetője felolvasta, „mint Fidel Castro”. 

Magyar Péter egyébként a Transtelexnek a nagyadorjáni táborban adott interjúban elismerte, 

maga kérte, hogy bizonyos sajtókiadványok munkatársait ne engedjék be. 

Az ellenzéki politikus elmondta, ha rajta múlik, beengedte volna a Maszol és a Székelyhon újságíróit, de nem ő döntött úgy, hogy „bárkit is kizárjanak”. „Egy dolgot kértem: hogy a magyarországi propagandistákat ne engedjék be, mert tönkretennék a rendezvényt. Nem az a gond, hogy nem tudnék beszélni velük – tudnék –, csak ilyenkor mindenkit zaklatnának” – jelentette ki Magyar Péter, hozzátéve, sajnálja, ha másokat is kizártak, erről nem tudott, legközelebb szívesen látja őket.

Nyitóképünk: Deák Dániel Facebook-oldala

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2025. augusztus 04. 09:45
Gyáva népség!
Válasz erre
1
0
birono70
2025. augusztus 04. 07:52
Annyi azért sikerült, h ismét elkészült egy "romantikus", fűben heverészős fotó a THE MAN-ről. A magukra valamit adó, tájékozott, nem agymosott felső középosztálynak ez is elég, h rá szavazzon.
Válasz erre
0
0
ittésmost
2025. augusztus 04. 07:37
"ne engedjék be, mert tönkretennék a rendezvényt" - aha.. hát tönkretették maguk is, nem kellett segítség.
Válasz erre
1
0
rocktoberi-2
2025. augusztus 04. 07:07
A román újságírónak lehet, hogy ez furcsa volt de a magyar médiavilág már jól ismeri ezt a nárcisztikus pszichopatát. Hány nap is van még a bukásáig?
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!