A frakcióvezető szerint „Parajdon csak kis időt töltött a MAN, de annak se volt semmi értelme”.
Nagy szitkozódásba kezdett a stábjával, gyalázta az erdélyieket, hisztizett és megtiltotta, hogy bármilyen kép az engedélye nélkül kikerüljön a nyilvánosság elé”
A fentiek tükrében a Tisza Párt elnöke alighanem foghatja a fejét. Talán nem túlzás azt sem állítani, hogy
Magyar Pétert borzasztóan zavarhatja, hogy míg Orbán Viktor beszédeit tömegek kísérik figyelemmel, addig az ő, a Tisza-vezér mondandójára egyre kevesebben kíváncsiak.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is hasonló véleményének adott hangot Magyar Péter erdélyi szereplése kapcsán. Mint a politikus fogalmazott, szerinte azért nincs híradás a baloldalon Magyar Péterék parajdi eseményéről, mert annyira kevesen vannak, hogy nem lehet a képeken sehogy sem tömeget láttatni.
„Esetleg nem kellett volna odamenni. Nem kellett volna Magyar Péternek román földezni. Nem kellett volna elhinni, hogy a tiszás álprofilok is részt tudnak venni egy fesztiválon” – írja Kocsis.
„A Közösségi Párbeszéd nevű bukott rendezvény a MANöken határon túli Waterloo-ja.
Elmarad a Nagy Tiszás Nemzetegyesítés, mert a határon túli magyarok számára az árulás a legnagyobb bűn. Magyar meg egy agresszív és megbízhatatlan áruló. Nagyon igyekezett a héten a teljes libsi propaganda, hogy nagyot hozzanak ki ebből, de kuka a csávó. 253 nap, és felkenődik a falra” – zárta bejegyzését a frakcióvezető.
Nyitókép: Deák Dániel Facebook-oldala