Új kutatás: valaki kiábrándította a demokráciából az európaiakat

2025. július 29. 05:29

Hadsereget akarnak fékek és ellensúlyok helyett.

2025. július 29. 05:29
null

Kutatást végzett a demokrácia támogatottságáról az European movement nevű föderalista kampánycsoport, melyről a brüsszeli POLITICO számolt be. A kutatás több mint 3500 alanyt kérdezett meg hét nagy uniós tagállamban.

A felmérés során úgy találták:

mindössze a megkérdezettek 36 százaléka támogatja a demokráciát, azaz pártolja egyszerre az általános szavazójogot és a fékek és ellensúlyok jelenlétét a rendszerben. A fennmaradó 64 százalék inkább egy erős vezetőt szeretne.

A kutatásból kiderül: a demokrácia támogatottsága Svédországban a legerősebb, 52 százalékos; az összes többi tagállamban 50 százalék alatt van, Franciaországban és Romániában 30 százalék, Spanyolországban pedig csak 25.

„A demokrácia következetes támogatóinak alacsony aránya igazán aggasztó” – fogalmazott a POLITICO-nak Petros Fassoulas, az European Movement főtitkára. Az eredményeket ugyanakkor szerinte nem úgy kell értelmezni, hogy az EU állampolgárainak többsége demokráciaellenes volna – mindössze 

csalódottak, hatalomtól megfosztottak és illúzióikat vesztették, és ezek azok a dolgok, amik elvetik az autokrácia magvait” – fogalmazott.

Magas támogatottságot mutatott ki ugyanakkor a kutatás az európai együttműködésnek, legyen az akár Ukrajna támogatása, akár a katonai védelem, akár a dezinformáció elleni küzdelem ügyében. A megkérdezettek fele pártolná, hogy az EU-tagállamok integrálják hadseregeiket a külső fenyegetések tükrében. „Az adatok azt mutatják, hogy a brüsszeli, párizsi, berlini és ezeken túli politikai eliteknek talán ideje volna ráébredniük arra, hogy több ember akar EU-s hadsereget, mint gondolnák” – így Fassoulas.

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2025. július 29. 17:30
Vagyoni és iskolai cenzus is kell.
Válasz erre
0
0
gacsat
2025. július 29. 17:27
A fikák és ellensúlyok mindössze azt jelenti, hogy akkor is a komunista zsidók legyenek hatalmon, ha annyi szavazatot se kaptak, hogy bekerüljenek a parlamentbe.
Válasz erre
0
0
istvanpeter
2025. július 29. 12:58 Szerkesztve
Persze, az emberek többsége is rájött már arra, hogy a liberális demokrácia egy kirekesztő önkényes és erőszakos hatalomgyakorlási formáció, s a demokrácia és jogállam meséje csak a valóság elleplezésére szolgál. Mint a Nagy Francia Forradalom történetéből is tudjuk, hogy a demokrácia szólamait hangoztatva, csak egy szűk kisebbség vette át az ország vezetését, s az erőszakos ámokfutásuk idején több százezer embert gyilkoltak meg. A liberális demokrácia rendszere is úgy épült ki, hogy abban alkalmak - hatalmi ágak, kvázi független civil szervezetek, független média, stb. - legyenek a népakarat manipulálására és az emberek félrevezetésére. Mindehhez képest, a valódi demokrácia alapképlete világos és egyszerű. Minden hatalom kizárólagos tulajdonosa és birtokosa a nép, aki az általa választott tisztségviselők és képviselők útján gyakorolja a hatalmát, amit rendszeresen felülvizsgálnak.
Válasz erre
1
0
patriota-0
2025. július 29. 09:56
Én csak annak a közvélemény kutatásnak hiszek, amit én hamisítottam.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!