Trumpék már nemcsak Ukrajnával szemben keményítenek be: „Nem adhatunk fegyvereket mindenkinek a világon”

A Pentagon széleskörű vizsgálatot indított.

Egy, a Fehér Házhoz tartozó, névtelenséget kérő tisztviselő úgy nyilatkozott: nem volt szó „szünetről”, csupán egy felülvizsgálatról.
Az Egyesült Államok Trump-kormánya újra megkezdte bizonyos fegyverek szállítását Ukrajnába – közölték amerikai tisztviselők szerdán –, egy héttel azután, hogy a Pentagon utasítást adott egyes szállítmányok felfüggesztésére – írta meg az AP.
Két névtelenséget kérő tisztviselő az AP-nek elmondta, hogy a most Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok 155 mm-es lőszereket és GMLRS néven ismert, precíziós irányítású rakétákat tartalmaznak.
Nem világos egyébként, pontosan mikor indultak el ezek a szállítmányok.
A védelmi miniszter, Pete Hegseth, múlt héten rendelte el egyes szállítmányok szüneteltetését annak érdekében, hogy a Pentagon felmérhesse saját fegyverkészleteit – ez a lépés állítólag meglepetésként érte a Fehér Házat. Egy, a Fehér Házhoz tartozó, szintén névtelenséget kérő tisztviselő azonban szerdán úgy nyilatkozott:
nem volt szó „szünetről”, csupán egy felülvizsgálatról,
amelynek célja, hogy az amerikai katonai támogatás megfeleljen a nemzetvédelmi stratégiának. Szerinte a Pentagon hivatalosan soha nem jelentett be semmilyen szünetet.
Ezt is ajánljuk a témában
A Pentagon széleskörű vizsgálatot indított.
Múlt héten ugyanakkor egy sajtótájékoztatón Sean Parnell, a Pentagon szóvivője úgy nyilatkozott: „nem tudok részleteket közölni arról, hogy milyen fegyverek szállítását függesztettük fel, mikor, mit küldünk, és mikor. Végső soron az elnök és a védelmi miniszter dönti el, hogy mi történik ezekkel a fegyverrendszerekkel.”
A szünet olyan eszközöket érintett, mint a Patriot rakéták, a precíziós GMLRS rakéták, a Hellfire rakéták, a taracklőszerek és más fegyverek – nemcsak az ukrán tisztviselőket és más szövetségeseket lepték meg ezzel, hanem amerikai törvényhozókat és a Trump-kormányzat más részeit is, beleértve a Külügyminisztériumot is.
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP