„Sz*rrá bombázom Moszkvát” – súlyos megtorlással fenyegette meg Trump Putyint

Korábban nem publikált, titkos hanganyagok kerültek a CNN birtokába.

Az amerikai elnök egy BBC által nyilvánosságra hozott hangfelvételen fenyegette meg Putyint.
Moszkva arra számít, hogy folytatódik a párbeszéd Washingtonnal és a meglehetősen megromlott kétoldalú kapcsolatok javításának irányvonala – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, aki kitért arra is, hogy a Kremlben várják az Ukrajnával folytatandó tárgyalások 3. fordulójának időpontját. A szóvivő arra a kérdésre válaszolt, hogy a Kreml miképpen fogadja Donald Trump amerikai elnöknek Vlagyimir Putyinnal kapcsolatos megjegyzéseit.
Elég nyugodtan állunk hozzá. Először is, Trump általában elég kemény abban, hogy milyen kifejezéseket használ
– hangoztatta Peszkov.
Korábban az amerikai elnök azt mondta, hogy „nagyon elégedetlen” a Putyinnal folytatott július 3-i telefonbeszélgetésével. „A végsőkig el akar menni” – állította az amerikai vezető, kétségeit fejezve ki Moszkvának az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló terveivel kapcsolatban.
A CNN nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amelyen Donald Trump akkori leendő amerikai elnökként szólt a 2024-es választási kampányban támogatóihoz. Azt állította, Putyint azzal fenyegette meg, hogy „lebombázza Moszkvát”, Hszi Csin-ping kínai elnököt pedig azzal, hogy lebombázza Pekinget, ha katonai erővel próbálják megoldani az ukrán és a tajvani problémát. Az amerikai politikus nem említette ezeknek a beszélgetéseknek időpontját és körülményeit.
Ezt is ajánljuk a témában
Korábban nem publikált, titkos hanganyagok kerültek a CNN birtokába.
Peszkov szerint a Kreml úgy látja, hogy Washington gyorsan meg akarja oldani az ukrán konfliktust. Ez azonban a probléma összetettsége miatt nem lehetséges azonnal. „Nincs itt nézeteltérés, van egy olyan vágy az Egyesült Államokban, hogy a problémát politikai és diplomáciai eszközökkel oldják meg, méghozzá nagyon gyorsan. De éppen a probléma összetettsége akadályozza meg, hogy ez azonnal megtörténjen. Ezért, tudják, némi munka már megtörtént – két nagyon nehéz tárgyalási fordulón vagyunk túl. Arra számítunk, hogy a harmadik fordulóra is sor kerül, és a párbeszéd folytatódni fog” – fejtette ki.
Mint mondta, Oroszország arra számít, hogy az ukrán fél harmadik tárgyalási fordulót javasol. Ez Kijev érdeke, mivel az orosz csapatok haladnak előre a „különleges hadművelet” övezetében.
Oroszország most az ukrán féltől várja a harmadik tárgyalási fordulóra vonatkozó javaslatot. Ez az ukrán fél érdeke, hogy megtörténjen, mert a helyzet a terepen napról napra változik. Előrehaladunk. Minden új nappal az ukrán félnek újabb realitásokat kell elfogadnia
– magyarázta Peszkov.
Ezt is ajánljuk a témában
Brutális szankciókon dolgozik az amerikai Szenátus, állítólag sikerült megnyerni hozzá az elnök támogatását is, mutatjuk a részleteket!
Az Oroszország és Ukrajna közötti közvetlen tárgyalások második fordulója június 2-án volt Isztambulban. A találkozó alig több mint egy órán át tartott. A felek dokumentumokat cseréltek a konfliktus rendezésének szempontjairól alkotott elképzeléseikről. Az orosz delegáció vezetője, Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó elmondta, hogy Oroszország kétrészes memorandumot adott át az ukrán félnek. Elmondása szerint a második rész a tűzszünet többféle módját irányozza elő. Azt is elmondta, hogy az Oroszország egyoldalúan átadná hatezer ukrán katona holttestét.
Ezenkívül az Oroszország és Ukrajna megállapodott abban, hogy a „mindenki mindenkiért” formátum keretében – mindkét oldalon legalább ezer ember – súlyos beteg és fiatal 25 év alatti foglyokat kicserélnek. Az orosz oldalon konkrét javaslat volt egy 2-3 napos tűzszünetre a front bizonyos részein. Továbbá Megyinszkij szerint az ukrán fél átadott az orosz félnek egy listát 339 gyermekről, akik elvesztették a kapcsolatot szüleikkel.
(MTI/Mandiner.hu)
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai rakéták nélkül még nehezebb lesz megvédeni a civil lakosságot az orosz légicsapásoktól.
Nyitókép: Mikhail METZEL / POOL / AFP
***