Hatalmas szégyen: Ursula von der Leyen elárulta az európai embereket

2025. július 29. 09:26

Orbán Balázs idézte Maroš Šefčovič-ot, az EU kereskedelmi biztosát, aki hétfő délután bevallotta, hogy az EU–USA kereskedelmi megállapodás „Ukrajnáról is szól”.

2025. július 29. 09:26
null

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója keddi Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy bebizonyosodott, amit hétfő reggel még csak sejteni lehetett, hogy a Brüsszel által kötött „katasztrofális” USA–EU megállapodás mögött az áll, hogy

a brüsszeliek az ukrán érdekeket érvényesítették a tárgyalások során.

 Ezt délutánra be is vallották – emlékeztetett a politikus.

Ezután idézte Maroš Šefčovič-ot, az EU kereskedelmi biztosát, aki szerint az EU–USA kereskedelmi megállapodás „Ukrajnáról is szól”.  „Ez talán megmagyarázza, miért írták alá sietve azt a – még a jóindulatú elemzők szerint is – hátrányos egyezményt Washingtonnal” – írta Orbán Balázs.

Hozzátette, hogy az Euractiv cikke szerint Šefčovič elismerte: a sokat bírált egyezséget azért kötötték meg, hogy Amerika ne vonja meg katonai támogatását Kijevtől.

Ezt is ajánljuk a témában

Von der Leyen szakadékba lökte az európai gazdaságot

Orbán Viktor politikai igazgatója rámutatott, „Ursula von der Leyen ezzel a döntésével tulajdonképpen elárulta az európai embereket, 

szakadékba lökte az európai gazdaságot, és az egész világ előtt kinevettette a kontinenst.

„Hatalmas szégyen. Nekik is  meg a helyi tapsikolóiknak is” – zárta gondolatait Orbán Balázs.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nyitókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP


Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
F1950
2025. július 29. 17:54
Megalázó az, hogy Európa dolgait a skóciai golfpálya közelében kell megoldani. GB már nem is tagja az EU-nak. Európa a valóságban és szimbólikusan is letolta a gatyáját. A trumpi csapongó politikában nem szabad megbízni mert mi van ha holnapután egy félreértett megjegyzés vagy egy ferde pillantás miatt 100% vámot vet ki Európára?
Válasz erre
0
0
madre79
2025. július 29. 12:13
Folyamatosan ezt teszi! El kell zavarni!
Válasz erre
2
0
nembolsevik
2025. július 29. 10:49
Remélem lámpavason végzi.
Válasz erre
0
0
Agricola
2025. július 29. 10:12
Az angyalarcú Ursula nem tehetett mást. Olyan helyzetben kellett tárgyalnia, amelyben az egyik fél jelentősen nagyobb alkupozícióval rendelkezik, mint a másik, például azért, mert nincs (vagy kevés) alternatíva a szerződés tárgyát képező árukhoz vagy szolgáltatásokhoz. Például az energiahordozók nagyon fontosak a modern gazdaság működtetésében. Nem mindegy, mi mennyibe kerül! Az Egyesült Államokban sokkal olcsóbb az energiahordozók ára, mint az EU-ban. Ez versenyhátrányt okoz az EU-nak. Emmanuel Macron francia elnök erről egy párizsi konferencián beszélt. „A mély barátság jegyében üzenjük az amerikaiaknak és a norvégoknak: nagyszerűek vagytok, elláttok minket energiahordozókkal, de az nem fog sokáig menni, hogy saját, belső piacotokhoz képest négyszeres áron kínáljátok ezt. A barátság nem ezt jelenti” A francia elnök szerint a „gázpiac jelenleg nem nagyon létezik”, ezért a világ vezető gaz-daságainak érdemes lenne visszatérnie az „értelmes” energiaárakhoz.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!