A Kína és Oroszország között látszólag egyre szorosabbá váló stratégiai partnerség komoly kihívást jelenthet a globális geopolitikai egyensúly szempontjából, különösen az Egyesült Államok és szövetségesei számára – derül ki a Portfolio szombati cikkéből.
Mint a The Diplomatico is rámutat: bár a látványos diplomáciai gesztusok mögött jelenleg kevés konkrétum áll, a koordinált fellépés lehetősége – például Ukrajnában, a Dél-kínai-tengeren vagy az Északi-sarkvidéken – már most fokozza a nyugati világ nyomásérzetét.
Három ok, amiért veszélyes lenne a két atomhatalom szorosabb együttműködése
1. Ha a két hatalom érdekei tartósan egy irányba mutatnak, az lehetőséget teremthet arra, hogy az egyik fél konfliktusa – legyen az Tajvan vagy Ukrajna – a másik által stratégiailag „megtámogatott” legyen, amely könnyen megoszthatná a Nyugat kapacitásait katonai, gazdasági és diplomáciai szempotból is.
2. Egy ilyen tengely megerősödése egy többpólusú, versengő világrendet is előre vetíthetne, amelyben