Az Európai Bizottság a saját jelentését köpte szembe, hogy Magyarországot büntesse – és ez még csak a kezdet

2025. július 09. 08:33

Teljesen irreális kettős mércékkel van tele az Európai Bizottság legfrissebb jogállamisági jelentése, ráadásul Brüsszel a jövőben Ursula von der Leyen miatt még szorosabb kapcsolatot akar kialakítani a jogállamisági ajánlások és az uniós forrásokhoz való hozzáférés között.

2025. július 09. 08:33
null

Az Európai Bizottság a legfrissebb jogállamisági jelentésében fenntartotta a tavalyi ajánlásait Magyarország felé, például azt, amelyben javasolja a bíróságokon az ügyelosztási rendszer átláthatóságának erősítését.

A 2024-eshez hasonlóan idén is csak Magyarország kapott ilyen jelzést,

annak ellenére, hogy a Bizottság által kiadott Igazságügyi Eredménytábla adatai szerint kilenc olyan tagállam is van, ahol egyáltalán nem létezik a bíróságokon objektív kritériumokon alapuló, automatikus elosztást biztosító elektronikus ügyelosztási rendszer – és Magyarország nincs közöttük.

A Bizottság idén is kettő és nyolc közötti ajánlást intézett a tagállamokhoz: a legtöbb (8) ajánlást „természetesen” Magyarország kapta, míg Lengyelország hetet, de Donald Tuskék esetében az összes tavalyi ajánlás terén valamilyen előrelépést ismert el a Bizottság, annak ellenére, hogy a lengyel fejezet szerint ez idáig egyik területen sem született jogszabály.

A Bizottság számos esetben nem tartotta fenn azon korábbi ajánlásait, amelyekre nézve nem teljes körű végrehajtást állapított meg, ehhez képest Magyarország esetében érdemben fenntartotta azt az ajánlását is, ahol jelentős eredményt ismert el.

A jelentés azt is megerősítette, hogy

Ursula von der Leyen mostani ciklusra vonatkozó politikai iránymutatásaival összhangban a következő többéves pénzügyi keretben (MFF) szorosabb kapcsolatot akar kialakítani a jogállamisági ajánlások és az uniós forrásokhoz való hozzáférés között.

Az idei jelentés ugyanarra a négy nyugat-balkáni országra (Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia) terjed ki, mint amelyeket tavaly a Bizottság a tagjelöltek közül érdem alapon első körben bevont ebbe a mechanizmusba. A Bizottság megerősítette az elkötelezettségét, hogy a jövőben további tagjelölteket is bevonjon, e tekintetben közvetetten utal Moldovára és Ukrajnára.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: AFP/Jean-Christophe Verhaegen

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2025. július 09. 10:35
„A férfi, aki (öltönyeihez) mindig New Balance tornacipőt visel és egy csomag dossziét szorongat” Ki ez a Björn Seibert? Hová van bekötve ez a szürke eminenciás?????? Miért nem lehet róla semmit sem találni a neten? Esetleg Petri Bernadett tud vmit róla?
bagira004
2025. július 09. 10:04
Jogállamiság = diktatúra a kommunista időből előrángatott intézkedés.
Dixtroy
2025. július 09. 09:43
Na majd ettől megszeretjük Ukrajnát! Ja, nem.
5m007h 0p3ra70r
2025. július 09. 09:41
Olyan, hogy "ajánlások" nem léteznek. Ezek feltételek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!