Idegőrlő helyzetben Putyin: sakkot kapott Trumptól és lépnie kell

2025. június 28. 07:27

Az orosz elnöknek kivételesen nem a saját feltételei szerint kell játszania – és egyetlen rossz lépés is a vesztét okozhatja.

2025. június 28. 07:27
null

Lassan már egy hét is eltelt azóta, hogy az amerikai hadsereg megtámadta az iráni nukleáris létesítményeket, ennek ellenére az országgal szoros szövetséget ápoló Oroszország továbbra is tétlenül nézi az eseményeket – mutatott rá pénteken a The Telegraph.

A brit lapban megjelent véleménycikk szerzője szerint az amerikai támadások határozott elítélésén, valamint az iráni népnek nyújtott (valójában nem meghatározott) segítség ígéretén túl

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem jelentett be semmilyen konkrét katonai intézkedést.

Mindezt annak ellenére, hogy januárban Moszkva és Teherán 20 éves átfogó stratégiai partnerségi szerződést írt alá, amely egyúttal katonai együttműködést is jelent.

Putyin félelmei és motivációi

A cikk szerzője, Rebekah Koffler szerint az iráni rezsim továbbra is bizonytalan helyzetben van, és az is kiszámíthatatlan, hogy a jelenlegi ingatag tűzszünet meddig fog tartani.

Amennyiben Putyin nem nyújt kézzelfogható támogatást Iránnak, az oda vezethet, hogy Oroszország elveszít egy látszólag értékes szövetségest, egy igazi „barátot”.

Viszont ha Putyin úgy döntene, hogy segítene Teheránnak újrafegyverkezni, esetleg új légvédelmi rendszereket biztosítana az elmúlt hónapokban megsemmisítettek helyett, az valószínűleg feldühítené Donald Trump amerikai elnököt, aki akár úgy is reagálhatna a hír hallatán, hogy növeli az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat.

A szakértő a cikkében arra is kitért, hogy az Egyesült Államok és Oroszország viszonya nemrég kezdett helyreállni, így egyáltalán nem állhat Putyin érdekében az, hogy rontson ezen a helyzeten. Azt is fontos kiemelni a brit lap szerint, hogy az orosz elnök eddig is kényes egyensúly megtartására törekedett a Közel-Keleten és igyekezett jó viszonyt kialakítani Izraellel és Iránnal is.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss-janosaltabornagy
2025. június 28. 20:39
Hülye britek. Ez mind meg volt beszélve Putyin és Trump sőt Netanyahu és az Ajatollah közt is. Már rég elvittèk onnan az urant amit lebombáztak. De most Izrael meg az USA elkönyvelhetik hogy győztek. Irán nyalogatja a sebeit majd pár évig. Az oroszok nem lèptek közbe, se itt se Szíriában, cserébe Trump ejti Zelenszkijt. Sokatmondó hogy már kétszer akart vele Z beszélni és Trumpot nem érdrkelte, pedig már öltönyt is vett vrgre!
templar62
2025. június 28. 19:36
Bandzsa Halandzsa .
kiss.istvan770
2025. június 28. 17:08
"A brit lapban megjelent véleménycikk szerzője szerint ..."😁
canadian-deplorable
2025. június 28. 16:06
Putyin semmit nem tehet. Ahogy a cikk is megemlíti, Trump bármikor emelheti a támogatást Ukrajnának, és az orosz hadsereg ismét nehéz helyzetbe kerül. Irán valószínűleg dühösen beszünteti Oroszország segítését Ukrajnában, emiatt Putyin kénytelen minél hamarabb lezárni a háborút. Mindenki jól jár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!