Országok és nemzetek sorsát írja át az amerikai elnök, hazája történelmének legnagyobb szerződésével, és egy komplett ország felfegyverzésével.
Miközben Donald Trump kihagyja Izraelt közel-keleti körútja során, a Gázában zajló háború a Hamász ellen továbbra is jelentős szerepet játszik a megbeszélésekben, annak ellenére, hogy az amerikai elnök elutasította azokat az állításokat, miszerint látogatása háttérbe szorítaná a zsidó államot – lényegében így foglalható össze Trump közel-keleti turnéja.
„Ez jó Izraelnek” – bizonygatta Trump újságíróknak az Air Force One fedélzetén
arra a kérdésre válaszolva, miért nem áll meg Izraelben. „Ha olyan kapcsolatom van ezekkel az országokkal, mint amilyen most van… azt hiszem, ez nagyon jó Izrael számára” – idézi fel a Times of Israel cikke.
Trump Rijádban felszólalva azt mondta az Öböl-menti országok vezetőinek, hogy reméli a „biztonságos és méltóságteljes jövőt a palesztin nép számára” Gázában, de ez nem valósulhat meg a Hamász uralma alatt, amely szerinte „örömét leli ártatlan emberek megerőszakolásában, kínzásában és meggyilkolásában.”
Trump kedden kijelentette, hogy „álma”, hogy Szaúd-Arábia csatlakozzon az Ábrahám-megállapodásokhoz,
ugyanakkor elismerte, hogy Rijád ezt a saját időzítése szerint fogja megtenni: „Őszinte reményem, vágyam, sőt álmom, hogy Szaúd-Arábia… hamarosan csatlakozik az Ábrahám-megállapodásokhoz” – mondta Trump. „De a saját időtökben fogjátok megtenni” – tette hozzá gyorsan.
És akkor a léyneg: Rijád és Washington megállapodást írt alá katonai, igazságügyi és kulturális intézményeik összehangolásáról, miközben a szaúdi uralkodó 600 milliárd dollárnyi befektetést ígért Amerikában. Most Katar és az Egyesült Arab Emírségek következnek, Izrael pedig nem is szerepel az útitervben. A szaúdi megállapodás egy hatalmas fegyverüzletet is tartalmaz, amelyet a Fehér Ház „a történelem legnagyobbjaként” jellemzett a szövetségesek között, közel 142 milliárd dollár értékben.
„Izrael megvédi önmagát”
Eközben a magyar sajtóban alig jelent meg – kivétel a kiváló Kol Israel online zsidó folyóirat, Sebes Gábor szerkesztésében – azonban az igazi bomba hír, miszerint Benjamin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael meg fog tanulni meglenni az évenkénti több milliárd dolláros amerikai katonai támogatás nélkül. „Izrael évi 4 milliárd dollárt kap, és úgy gondolom, eljutottunk oda, hogy meg fogjuk tanulni, hogyan éljünk nélküle” – mondta a múlt héten a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága előtt tartott felszólalásában.
Ez egy egészen elképesztő kijelentés,
mert ugyan nem jelenti azt, amit néhány külföldi médium írt – miszerint Netanjahu „elutasítja” az amerikai katonai segélyt –, de jelenti azt, hogy 1. Netanjahu nem engedi, hogy a katonai támogatással zsarolják Izraelt, és 2. a zsidó állam függetleníteni, vagy legalábbis kevésbé függővé tervezi tenni magát a katonai ipar terén.
Mivel a jelenleg érvényes amerikai segély 2028-ban lejár, hamarosan meg kell kezdeni a tárgyalásokat egy új megállapodásról, s az évi közel 4 milliárd dollár nélkül Izrael nem tudja finanszírozni kulcsfontosságú védelmi rendszereit.
A Ynet elemzése szerint az Egyesült Államok által a két ország között kötött katonai segélymegállapodás keretében biztosított fegyvereken túl Izrael nemrég egy különleges, 5,2 milliárd dolláros támogatást is kapott, amelyet Joe Biden korábbi amerikai elnök hagyott jóvá. Ez az összeg az izraeli légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek költségeit, valamint a lézeres védelemi rendszer fejlesztését fedezi. Nyilvánvaló, hogy ha Izrael nem számol ezzel a támogatással, akkor egyéb területekről – egészségügy, oktatás, szociális ellátás – kell elvenni a pénzt, akár az éves izraeli GDP 1-3%-át is.
„Izrael megvédi önmagát” – nyilatkozta Netanjahu, amikor Trump közölte, nem bombázzák tovább a húszi lázadókat. „Ha amerikai barátaink is segítenek, az annál jobb.”
A történelemben egyébként már volt hasonló pillanat: ugyan erre csak a történészek emlékeznek, de Izrael létrejötte után az ország fő katonai támogatója nem az Egyesült Államok, hanem Franciaország volt. Franciaország az ötvenes évek végétől több között ellátta Izraelt Mirage III vadászbombázó repülőkkel, ami legyűrhetetlen előnyt adott a zsidó államnak az arab országokkal szemben. 1957-ben pedig nukleáris megállapodást is kötöttek, a történészek szerint deklaráltan azzal a céllal, hogy atombombához segítsék Izraelt. Franciaországot és Izraelt ekkor összekötötte az arab nacionalizmus elleni küzdelem ügye, de miután a franciák kiszorultak Észak-Afrikából, ez a szempont eltűnt a kapcsolatokból, és 1967-ben Franciaország már fegyverembargót jelentett be Izraellel szemben. De ez nem volt gond, az új barát az Egyesült Államok, az új atomprogram-partner pedig Dél-Afrika lett.
Hogyan értelmezzük a fentieket?
A fentiek csak egy elemét képezik annak a lépéssorozatnak, melyek az utóbbi időben azt mutatják, hogy Trump határozottan a saját vízióját valósítja meg a Közel-Kelet kapcsán (is), és a hangsúly itt is az „America First”-gondolaton van. A hurráoptimista jobboldali és az ok nélkül sarat dobáló baloldali elemzések félrevezetnek, az objektív, kelet-európai szemlélőnek pusztán tényszerűen kell néznie az eseményekre.
Trump látványosan elmélyítette az amerikai–szaúdi kapcsolatokat, ám Izraelt nem hívta meg erre az eseményre. Láthatóan már az sem feltétele a mélyülő amerikai-szaúdi kapcsolatoknak, hogy elismerjék Izraelt: ez a vonat elment. Ha még visszajön, az jó, ha nem, nem baj – foglalható össze Trump hozzáállása. Jeruzsálem nyilván kénytelen azon is elgondolkodni, hogy mit jelent katonai, elsősorban légi fölénye szempontjából a 142 milliárd dolláros amerikai-szaúdi katonai egyezmény. Eközben a hírek szerint Trump eltökélt, hogy megállapodást kössön Iránnal: ezért állítólag a proxyk (Hamász, Hezbollah, húszik, stb.) támogatásának megszüntetését követeli az iszlamista diktatúrától, de hogy ez a gyakorlatban mit fog jelenteni, vagy hogyan tér ez el az Obama-féle alkutól, kérdéses.
Trump továbbá Izrael tiltakozása ellenére feloldotta az összes szankciót a szíriai vezetés ellen, amelyet Izrael érthetően minimum egy ex-terroristák által vezetett, instabil entitánsként kezel.
Amerika a hírek szerint szeretné, hogy Szíria ismerje el Izraelt, de kétséges, hogy erre valóban van-e lehetőség, mivel ezért cserébe Szíria azt kéri, hogy Izrael vonuljon ki a Golánról, ez pedig lényegében kizártnak tekinthető, maximum az ütközőzónát hagynák el.
„Mindegyik ilyen lépésnek hatalmas következményei vannak Izrael biztonságára, gazdaságára és az emberek mindennapi jólétére” – írja, s okkal, a Times of Israel. Kérdéses, hogy a fenti döntésekben volt-e szerepe annak, hogy Izrael a katonai megoldás mellett érvelhetett a színfalak mögött Irán kapcsán, s az is kérdéses, hogy Trump még mindig ugyanolyan fontos játékosként tekint-e Izraelre a régióban, mint korábban. Szintúgy meg kell még látni, hogy a mostani, a teljes „játékot” átíró döntések mennyire növelik meg Amerika lobbierejét, ami az izraeli túszok kiszabadítását illeti Gázából. De tény az, hogy Trump most radikálisan előre haladt egy sor megállapodás megkötésével, amelyek hatványozottan befolyásolják Izrael sorsát, és a zsidó állam egyelőre főleg kibicel.
Persze a teljes képet még nem lehet látni ezen sorok írásakor (szerda este). A turné katari állomására tartva Trump azt mondta, hogy az Egyesült Államok jó kapcsolatai a Perzsa-öböl menti államokkal „nagyon jók Izrael számára.” Ez még talán igaz is – már ha Amerika képes és hajlandó egyre erősödő befolyását a régióban arra fordítani, hogy régi és megbízható szövetségesének érdekében lépjen fel. Vannak erre utaló jelek, például az, hogy a napokban elérték, hogy az utolsó amerikai-izraeli túszt, Eden Alexandert kiadja a Hamász. A többiek viszont még mindig a gázai terrorszervezet katakombáiban sínylődnek.
Annyi bizonyos, hogy Trump politikája – ismét és hangsúlyosan – az amerikai geopolitikai, katonai és gazdasági érdekek védelme, és minél tovább nem kap széket Izrael a tárgyalóasztalnál, a zsidó állam annál kevésbé tudja érvényesíteni saját érdekeit.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Jót tett nekünk, hogy Trump és Merz révén két macher társult a Nyugatot eddig vezető fröccsöntött politikai termékek mellé. Kohán Mátyás írása.
(Nyitókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP)
Közleményében a Hamász katonai szárnya azt követelte, hogy Izrael hagyjon fel légicsapásaival.
Tesztek bizonyítják, hogy a Barátság kőolajvezeték nem váltható ki az Adriával. Hiába szankcionál emiatt Brüsszel, nem engedhetünk, mert annak már rövid távon gazdasági katasztrófa lenne a következménye.
Az amerikai elnök arról is beszélt, mik a következő lépések.
Az izraeli miniszterelnök pénteken az ENSZ Közgyűlésen szólalt fel.
A Reakció vendége Bogár László közgazdász volt, aki szerint a következő választás tétje nem pusztán politikai, hanem „élet vagy halál” kérdés a magyarság számára.
Mit lép Izrael a palesztin állam nyugati elismerése után? Bekövetkezhet-e, hogy Washington nem néz el mindent Izraelnek? Miért megbízható szövetségese a zsidó államnak Magyarország? Az izraeli külügyminisztérium volt politikai igazgatójával a zsidó állam törékeny helyzetéről beszélgettünk.
Közleményében a Hamász katonai szárnya azt követelte, hogy Izrael hagyjon fel légicsapásaival.
A kommunista vezetők folyamatosan számoltak egy merénylet vagy egy újabb forradalom rémképével, komplett BM-apparátus vigyázott ezért mindennapjaikra.
