Mit jelent az Weberéknél, hogy „semmilyen eszköztől sem riadnak vissza”? Remélhetőleg az atomfegyver bevetése és az öngyilkos merénylet azért nem fér bele

Amikor a Szovjetunió összeomlott, kénytelen volt visszavonni csapatait azokról a területekről, amelyeket Jaltában a nyugatiak nagyvonalúan nekik ajándékoztak.

Az 1990 környékén felszabaduló közép-európai országokban axiómaként kezelték a Nyugathoz való csatlakozást, nem nagyon látszott alternatívája az integrálódásnak az éppen formálódó unióba. Gyakorlatilag minden hazai politikai erő felsorakozott e szándék mögé: Antalltól Hornig, Orbántól Medgyessyig az aktuális miniszterelnökök alkalmazkodtak, igyekeztek megfelelni az óhajoknak,

Nyugatról pedig – van ebben gyakorlatuk – kábítottak, hitegettek, néha zsaroltak. Nem engedtek el az adósságból, de a piacokra igényt tartottak; évekig tárgyaltak, kötözködtek, visszakoztak, míg nagy nehezen egy-egy fejezetet le lehetett zárni. És aztán 14 év után nagy kegyesen felvettek. Igaz, nem az eredetileg kijelölt három (+1) éltanulót (magyar, lengyel, csehszlovák), hanem

Alig kerültünk be, jött egy hazug, manipuláló kormányfő, aki lebukása után [gumilövedékekkel] az ellene tüntetők közé lövetett. Gondoltuk, az EU erre megcsóválja a fejét, mert azt tanultuk, arrafelé az ilyesmi nem dívik. De nem szóltak egy szót se. Hát jó, bólintottunk, ez nem a bolsevik Szovjetunió, hanem a roppant toleráns másik unió, itt nem avatkoznak be egy ország belügyeibe, bármi is történjen;

Aztán kiderült, hogy ez nagyon nincs így. Közben olyan új axiómák születtek, amik nem voltak benne a csatlakozási szerződésben: az LMBTQ személyek és mozgalmak beemelése a társadalmi fősodorba; migránskvóták megállapítása a már nem csak az egykori gyarmattartókhoz özönlő eltérő kultúrájú, vallású, civilizációs szintű bevándorlók szétosztására. Néhány apróbb bosszantás – mint például a rovarevés serkentése – után

(Az Ukrajna über alles nem szerepelt a pontok között, elég önkényesen érkezett. Ennyi erővel, ha holnap kitör egy Malawi–Mozambik háború, Von der Leyen közölheti, hogy ezentúl csak az számít európainak, az kaphat támogatást és szavazati jogot, aki mindent megtesz Malawi győzelméért.)

Mostanra az egész európai projekt lényegét, az átjárható határok és gazdasági egység primátusa helyett leegyszerűsítették egyetlen – egyébként az elmúlt ezer évben politikai értelemben vett Európához soha nem tartozó (nagyrészt nem is létező), éppen háborúban lévő – ország megsegítésére, illetve mielőbbi csatlakozására.

Az „öleljük keblünkre a megtámadott szegény ártatlan kis országot” imázson kívül nehéz lenne arra válaszolni, mégis kinek lenne jó Ukrajna belépése az EU-ba. Ezt a vitapontot azonban megnyitni sem hajlandók, ugyanis – amiképpen ezt Brüsszelben szeretik – felállítottak egy új axiómát, aminek ugye az a természete, hogy nem szükséges bizonyítani, viszont

Az új szent tan aktivistái közben ismét fő prófétává választották Valenciában Manfred Webert. (Néhány hónapja a város története egyik legsúlyosabb természeti katasztrófáját szenvedte el, vajon kinek az ötlete volt, hogy oda települjenek a fegyvercsörgetők?) A Néppárt számára mindenesetre az volt a legfontosabb, hogy az energiabiztonság megoldása helyett (a napokban Spanyolországot sosem látott áramszünet is sújtotta), a migráció, a demográfiai és gazdasági válság közepette

Aki aggódott volna, hogy netán békülékeny hangot ütnek meg, annak nem kellett csalatkoznia; kijelentették ugyanis: semmilyen eszköztől nem fognak visszariadni az orosz agresszió visszaverése érdekében.

Ebbe katonák küldésétől az atomfegyver bevetésén át az öngyilkos merényletig és teszem azt Közép-Európa műveleti területté nyilvánításáig bármi beleférhet. Aki semmilyen eszköztől nem riad vissza az képes elszabadítani a káoszt, az armageddont. De lehet – mert azért ezek roppant középszerű, kisstílű és alapvetően gyáva alakok –, hogy itt arra gondoltak:

Én nem vagyok sem orosz, sem ukrán, és őszintén szólva nem viselem túlzottan a szívemen a szláv népek sorsát, de úgy érzem, a háború folytatása történetesen az ukránoknak se jó. Rengeteg halott, szétlőtt városok, tönkretett életek és családok. És ha a végén valami csoda folytán vissza is szereznék az egyébként orosz többségű, elfoglalt területeket (amelyek történelmileg sincsenek túl mélyen beágyazva az Ukrajna nevű entitásba), akkor is

Semmiképpen sem az ukrán parasztnak vagy bányásznak fog csurranni-cseppenni.

Ukrajna csatlakozásáról nyilván nem mi, magyarok fogunk dönteni. De lehetünk az alternatív hang, felmutathatjuk az axiómába – és annak következményeibe – belefásuló többieknek, hogy

Weberék is érzik ennek veszélyét, ezért kell mindenáron kormányváltást kieszközölniük Magyarországon. Amiképpen annak idején kellettek a kommunisták, hogy valami legitimitásfélét adjanak a szovjet megszállásnak, úgy most egy brüsszelita kormánnyal „hívnák be” Magyarországot a háborúba. Erre a feladatra e percben Magyar Péter tűnik alkalmasnak, de könnyedén lecserélhető és behelyettesíthető.

Érdekes, hogy ezek az itthon agresszív, fölényeskedő, fenyegetőző alakok a birodalmi központban, külföldön mindig megszelídülnek. Annak idején az MSZMP korifeusai, majd később az MSZP-sek, momentumosok, tiszások idehaza nagyhangú vagányok, de Moszkvában, Brüsszelben, Berlinben mindig megszeppent, bólogató kisiskolások. Ahogy

Vajon megérjük-e, hogy a minden jobboldali újságcikkhez odakommentelő, banki alkalmazottakkal vagy tévés tudósítókkal üvöltözve keménykedő Magyar egyszer leordítja Von der Leyen vagy Weber fejét. 

Az volna igazán menő, és végre egyszer önazonos.

***

(Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP)