Néhány órás várakozás után azonban folytathatta az útját.
Korábban Lettország és Litvánia jelezte, nem engedélyezi, hogy a szerb elnök gépe az országuk légterén keresztül jusson Oroszországba. Az Európai Unió pedig többször is figyelmeztette Szerbiát, hogy hangolja össze külpolitikáját Brüsszelével, és vezessen be szankciókat Oroszország ellen, ám a belgrádi vezetés ezt elutasította a két ország közötti hagyományosan jó kapcsolatokra hivatkozva.
Ukrajnai dróntámadások miatt több orosz város repülőterét lezárták, és a moszkvai repülőtereket sem lehet egyelőre használni – közölte az RTS.