Pénteken lemondott Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, miután kiderült, hogy tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
A távozó miniszter újságíróknak azt nyilatkozta, nem érzi úgy, hogy bűncselekményt vagy szabálysértést követett volna el, de nem szeretné terhelni a koalíciós kormányt egy ilyen üggyel. Az ügyet az olmützi ügyészség vizsgálja bűncselekmény elkövetésének gyanújával.
Az esettel kapcsolatban Petr Fiala kormányfő is megszólalt, aki szerint Pavel Blazek jóhiszeműen járt el, amikor hagyta, hogy hivatala elfogadja az ajándékot. Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) viszont
azt állította egy közleményében, hogy a polgári demokrata (ODS) miniszter egy volt drogkereskedő bűncselekményekből származó pénzét mossa tisztára.
A 468 bitcoint a minisztériumnak Tomás Jirkovsky ajándékozta, akit 2017-ben csalás, kábítószer-kereskedelem és engedély nélküli fegyverviselés miatt többéves börtönbüntetésre ítéltek. Jirkovsky 2021-ben szabadult ki a börtönből, amikor visszakapta a rendőröktől az 1561 bitcoint tartalmazó tárcáját, ebből adott később 468 bitcoint az igazságügyi tárcának. Azóta ezt az ajándékot Blazekék nyilvánosan eladták, és csaknem egymilliárd koronát kaptak érte.
„Bebizonyítani, hogy a pénz bűncselekményekből származik, a rendőrség és a bíróságok dolga, nekem ilyesmiről nincs tudomásom” – nyilatkozta a leköszönő miniszter.
Patr Fiala úgy nyilatkozott, hogy méltányolja Pavel Blazek döntését, utódját a jövő héten nevezi meg.
(MTI)
Nyitókép: cseh kormány hivatalos oldala