Rendkívüli: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Gulyás Gergely jelentette be a hírt.

Basel Adra palesztinbarát intézkedéseket vár Európától.
Ha az Európai Uniót érdekli a nemzetközi jogrend védelme, súlyosan meg kell büntetnie Magyarországot, amiért kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) – nyilatkozta a Politicónak Basel Adra, Palesztin filmrendező, aki azért utazott Brüsszelbe, hogy felszólaljon az Európai Parlamentben, és részt vegyen Nincs más föld című Oscar-díjas dokumentumfilmjének bemutatóján.
„Magyarországnak nem szabadott volna ezt meglépnie. Az EU-nak ki kellene állnia a demokrácia, az emberi értékek és a nemzetközi jog mellett, és meg kell akadályoznia ennek a rendszernek a lerombolását. Ezt a rendszert azért hozták létre, hogy megvédjen minden nemzetet, minden embert” – osztotta meg gondolatait a Nemzetközi Büntetőbíróságról a brüsszeli lappal. Emellett kijelentette, hogy az uniónak még határozottabban ki kéne állnia Palesztina mellett.
Brüsszel eddig korlátozott szankciókat fogadott el a Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben jelenlévő szélsőséges izraeli telepesekkel szemben, de nem vezetett be korlátozó intézkedéseket, sem nem függesztette fel a kereskedelmet Izraellel.
Adra úgy érvel, hogy
az EU-nak „most már legalább el kellene ismernie Palesztina Államot”, és szankcionálnia kellene „minden telepest, aki megsérti a nemzetközi jogot”.
A Bizottság szóvivője erre reagálva elmondta, az intézmény „határozottan ellenzi Izrael telepespolitikáját”, és kijelentette, hogy „jelenleg is tárgyalnak a lehetséges további szankciókról” az uniós országokkal.
Ennek ellenére Adra közölte, „Palesztina a legnehezebb időszakát éli” – mondta, de „számunkra nincs más föld” – tette hozzá.
Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, Gulyás Gergely április 3-án, csütörtökön jelentette be, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Az ICC korábban nemzetközi elfogató parancsot adott ki az izraeli kormányfő Benjamin Netanjahu ellen, ám Orbán Viktor már a miniszterelnök látogatása előtt egyértelművé tette: Magyarország nem fogja őrizetbe venni Netanjahut.
Ezt is ajánljuk a témában
Gulyás Gergely jelentette be a hírt.
„A Nemzetközi Büntetőbíróság »egy tiszteletreméltó kezdeményezés volt«, ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy – és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa – politikai testületté vált” – indokolta Gulyás a magyar kormány döntését.
Csatlakozzon a Mandiner Klubhoz, és váljon olvasóból résztvevővé!
Nyitókép: John MACDOUGALL / AFP