míg az oroszok a háború alatt nem tudnák újraindítani az erőmű egyetlen reaktorát sem.
A Guardian emlékeztet: az erőműhöz szakértők szerint most új, a helyszínen megépítendő szivattyúállomást kellene építeni, különben nem volna elég a hűtővíz, hiszen 2023 júniusában az oroszok felrobbantották a Zaporizzsját korábban bőséges hűtővízzel ellató Nova Kahovka-i gátat.
Harmadik problémaként pedig az erőmű áramellátása merülne fel újraindítási szándék esetén.
A Zaporizzsját kiszolgáló négy nagyfeszültségű áramvezeték közül ugyanis három jelenleg orosz megszállás alatt álló területről érkezett,
s ott az oroszok „maguk tették tönkre a vezetékeket”, amiket a háború alatt nem tudnak újjáépíteni sem. Így aztán a négyből csak két vezeték látja el ebben a pillanatban a hidegen leállított erőművet, az egyetlen ukrán ellenőrzés alatti területről érkező 750 kilovoltos nagyfeszültségű vezeték, illetve egy további, 330 kilovoltos vezeték.