Eluralkodott a világháborús pánik Oroszországban

Orosz tisztviselők szerint a NATO háborúra készül, ami tovább fokozza a regionális feszültségeket.

Az ukrán elnökhöz pedig atyai szeretettel viszonyul Aljakszandr Lukasenka.
Interjút adott Mario Nawfalnak, az X-en 2,1 millió feliratkozóval rendelkező, Robert Ficótól Novák Katalinon át Jair Bolsonaróig már számos csúcsvezetőt meginterjúvolt amerikai vloggernek Aljakszandr Lukasenka, Belarusz (vitás körülmények között megválasztott) elnöke.
A Vlagyimir Putyin legszorosabb nemzetközi szövetségesének számító politikus elmondta: „senki sem gondolta volna, hogy egy ember, aki ezt meg meri kockáztatni, Donald Trump, nagyon gyorsan a fejéről a lábára állítja a helyzetet”. Lukasenka dicsérte az amerikai elnököt, kifejezve: „Trump jól csinálja, hogy gyakran beszél róla és tesz is annak érdekében, hogy Ukrajnában megszűnjön a háború”. „Ragyogó ötlet” – fogalmazott.
Ezt is ajánljuk a témában
Orosz tisztviselők szerint a NATO háborúra készül, ami tovább fokozza a regionális feszültségeket.
Ugyanakkor figyelmeztette is Trumpot: „Nem kell most megtörni Zelenszkijt, bármilyen is legyen. Meg kell győzni, meg kell állapodni Zelenszkijjel, mert mögötte áll az ukrán társadalom nagy része”.
Ajánlattal is előállt, s egyben Minszkbe hívta az amerikai elnököt: „Itt leülünk, és nyugodtan, purparlé, visítás nélkül megállapodunk. Úgyhogy
adja át Trumpnak: itt várom együtt Putyinnal és Zelenszkijjel!”
A háború kapcsán Lukasenka arról is beszélt, hogy Putyin nem számított arra, hogy ez ilyen sokáig fog tartani. „Mikor látta, hogy hatalmas számban halnak az emberek, Putyin azonnal beleegyezett a tárgyalásokba, hogy megállítsa a konfliktust, hogy megállapodjon” – mondta el.
A belarusz elnök hosszan beszélt Zelenszkijhez fűződő viszonyáról is. Leszögezte: már korábban elmondta az ukrán elnöknek, hogy „ha az USA-ban új adminisztráció kerül hatalomra, azzal megváltozik a politika, és téged senki sem fog a háborúban támogatni. Így is történt”. Ugyanakkor jelezte azt is: „Önök sajnálják Zelenszkijt – én is sajnálom.
Úgy voltam vele, mint a saját fiammal. Nagyon jó volt a kapcsolatunk”.
Lukasenka szerint az ukrán elnök „nem tűnt nekem hülye embernek”, és „ha itt-ott valamit nem tudott, mikor még első lépéseit tette meg a posztján, megkérdezett engem, hogy mi ez, mit csinál ez az ember, és mit kell erre lépni”. Utána azonban Zelenszkij szerinte „szélsőséges nacionalista erők” hatása alá került.
Aljakszandr Lukasenka szerint óriási potenciál van az orosz-amerikai kapcsolatokban. „Az USA a világ első számú országa, technológiailag fejlett, gazdag. Sok mindenre képesek. Értik ezt Oroszországban is, Oroszország nagyon jó kapcsolatokra fog törekedni az Amerikai Egyesült Államokkal”. Ahhoz pedig, hogy a globális egyensúly helyreálljon, és sem a Közel-Keleten, sem Ukrajnában ne legyen háború,
lehetséges és nagyon fontos Oroszország és az Egyesült Államok szövetsége”.
Európa helyzetét is hasonlóan látja: szerinte „Európának jó jövő csak Oroszországgal szövetségben lehetséges”, és „ha az európaiak, az Európai Unió jó, normális viszonyokat alakítana ki akár a gazdaságban is Oroszországgal, felvirágoznának”.
A belarusz elnök emellett megosztott néhány részletet Jevgenyij Prigozsin lázadásával és halálával kapcsolatban is. (Emlékezetes: Prigozsint és a Wagner magánhadsereg bizonyos vezetőit 2023 nyarán, a felkelés elbukását követően Belarusz fogadta be, illetve Lukasenka azt is állítja, hogy azt, hogy végül Prigozsin letette a fegyvert, ő érte el nála.) Erről Lukasenka azt mondja:
Ténykedésemet nagyra értékelte többek között a Nyugat is,
ami meglepett. A CIA, az MI-6 és más titkosszolgálatok is nagyon nagyra értékelték”. Ennek oka szerinte az volt, hogy a Nyugat észrevette, hogy Prigozsin az atomfegyverek elindítására alkalmas piros gombhoz közelít, s megköszönték Lukasenkának, hogy ebben megakadályozta.
Nyitókép: Ilya Pitalev / SPUTNIK / AFP