A külügy egyeztetett a szlovák tárcával a brutális pozsonyi késelés miatt

A hírről Magyar Levente külügyi államtitkár számolt be.

A támadás magyargyűlölő indítékát egyre több forrás megerősíti.
Ahogy arról kedden beszámoltunk, megkéseltek egy magyar férfit a származása miatt Pozsonyban. Múlt pénteken négy húsz év körüli fiatal beszélgettet egymás között a Šafárik téren, amikor odalépett hozzájuk egy másik fiatalember, és kérdőre vonta őket, hogy miért beszélnek magyarul. A későbbi sértett erre azt felelte, hogy mert magyarok. Ekkor a támadó elővett egy kést és az egyik férfi nyakához próbálta tartani, megvágta az állát, majd elmenekült a helyszínről.
A késeléssel kapcsolatban a külügy is egyeztetett a szlovák tárcával, Magyar Levente államtitkár pedig hangsúlyozta, a magyargyűlölő indítékot egyre több forrás megerősíti. A Magyar Szövetség szlovákiai magyar párt az esetet követően közölte: „Nem engedhetjük, hogy az ország visszacsússzon oda, amikor a szlovák főváros utcáin nem mertünk magyarul beszélni, amikor szurkolókat vagy egy nyitrai egyetemistát azért vertek meg, mert magyar.”
Szerdán délután tüntetés is lesz Pozsonyban, amit az ottani magyar diákok szerveznek. Felhívásukban azt írták: „azt hittük, ezen már rég túl vagyunk”– írja a HVG. A demonstrációval azt szeretnék megmutatni, hogy „Pozsony továbbra is egy toleráns város, ahol senkinek nem kell félni, ha az anyanyelvén beszél”.
Ezt is ajánljuk a témában
A hírről Magyar Levente külügyi államtitkár számolt be.
Nyitókép: TASR-felvétel / Új Szó