A lutheránus püspök szerint a Pride-dal kapcsolatos szigorítások emberéletekbe kerülhetnek

Fabiny Tamás úgy gondolja, „ez a mostani tiltás és az ezzel kapcsolatos hisztéria emberek életébe kerülhet”.

Az egyház frankfurt-offenbachi lelkészsége 8-14 éves korig várja a „transz, nembináris és nemüket megkérdőjelező gyermekeket és fiatalokat”.
Szabadidős programot ajánl a Németországi Protestáns Egyház frankfurt-offenbachi ifjúsági lelkészsége szeptemberre transznemű gyermekeknek – hívja fel a figyelmet a svájci Weltwoche. Az egyház és a Pro Familia nevű, német állami, tartományi és önkormányzati pénzből finanszírozott abortuszpárti NGO
közösen szerveznek többnapos rendezvényt 8-14 év közötti „transz, nembináris és nemüket megkérdőjelező gyermekek és fiatalok” számára a Hessen tartománybeli Hopfmannsfeld parókiáján.
A program a leírás szerint „védett környezetben” valósul majd meg, játékokra, barkácsolásra és közös kirándulásokra, például bobozásra lehet számítani, valamint megvalósul majd egy „színes este” is. A gyermekeket többágyas szobákban szállásolják el.
A gyermekek szexuális abúzusa ellen fellépő Kinderseelenschützer egyesület a rendezvényt súlyos kritikával illette, kiváltképp annak alacsony alsó korhatára miatt. Az ügyről szóló Instagram-posztjukban leírják: „A gyermekek mesterséges korai szexualizálása és befolyásolása egyre inkább előrehalad, a határokat egyre kijjebb tolják”. Hozzáteszik: „A nemükkel hadilábon álló gyermekeknek pszichológiai tanácsadásra és segítségre van szüksége. A gyermekek folyamatos befolyásolását abba kell hagynia az LMBTQ-mozgalomnak”. Úgy vélik:
„Szeressetek, akit akartok, legyetek, akik akartok, DE A GYEREKEKET HAGYJÁTOK BÉKÉN”.
Ezt is ajánljuk a témában
Fabiny Tamás úgy gondolja, „ez a mostani tiltás és az ezzel kapcsolatos hisztéria emberek életébe kerülhet”.
Nyitókép: Ian Taylor/Unsplash