Orbán Viktor a jövőbe lát? – öt helyzet, amikor senki sem értette a miniszterelnök motivációit, de utólag kiderült, igaza volt

Bár saját bevallása szerint nem mindig örül neki.

Erich Wade korábbi dandártábornok szerint az európai országok javaslatai az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban senkit sem érdekelnek, Oroszország legyőzése pedig a lehető legmesszebb van a katonai valóságtól.
Az európai országok javaslatai az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban senkit sem érdekelnek, mivel ellentmondanak az események jelenlegi menetének, amelyet az Egyesült Államok határoz meg. Ezt a véleményét Erich Wade volt dandártábornok, Angela Merkel volt német kancellár egykori katonapolitikai tanácsadója fejtette ki a Die Weltwoche magazinnak adott interjújában.
A Nyezaviszimaja Gazeta szemléje alapján a szakértő megjegyezte, hogy
az, hogy Washington leállította a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, arra utal, hogy az ukrajnai konfliktusnak azonnal véget kell vetni.
Szerinte az európaiak egyesíthetik minden erőforrásukat és továbbra is támogathatják Ukrajnát, de a konfliktus „nem bontakozhat ki úgy, hogy Oroszországot legyőzzük”. Úgy véli, ez az elképzelés „mindig is illuzórikus volt” és a lehető „legmesszebb van a katonai valóságtól”.
Ezt is ajánljuk a témában
Bár saját bevallása szerint nem mindig örül neki.
Nyitókép: AFP/Piero Cruciatti
***
A cikket Magyarország megújult médiafigyelője, az OBSERVER szemlézte a mandiner.hu számára.