Az Eurostat adatai alapján 2008 óta csökken a születő gyermekek száma az EU-ban. Abban az évben még 4,68 millió gyermek született, 2022-ben már csak 3,88 millió, 2023-ban pedig 3,67 millió. A Euronews múlt év végi cikkében rámutatott: 2023-ban 5,5 százalékkal esett vissza a születések száma, ami az eddigi legnagyobb éves csökkenés.
Lesújtó olasz adatok
Az írásból az is kiderül, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint az ezer főre jutó születési arány (nyers születési arányszám) Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, Litvániában és Lettországban volt a legalacsonyabb 2023-ban és 2024-ben. Az olaszoknál volt a legrosszabb a helyzet, náluk tavaly az átlagos nyers születési ráta 6,5 volt, vagyis ennyi születést regisztráltak ezer lakosra vetítve, Cipruson ugyanez a szám 10,5 – ezzel a szigetország vezet. Az olasz jelenséggel foglalkozó Fortune lap felhívta a figyelmet, hogy az ország termékenységi rátája 1,24, ami az egyik legalacsonyabb a világon. A lap szerint az elsődleges okok közt szerepel, hogy magasak a gyermekgondozási költségek, az ország gazdasága vérszegény, az anyaság pedig mára csupán egy lett a „választható életpályák” közül.