Nekünk kezd elegünk lenni belőletek, elvtársak!

Néha tényleg sajnálom őket. Igen kellemetlen lehet az esélytelenség biztos tudatával tüntetni bármiért, mindenért, akármikor.

Yoram Hazony politikai filozófus szerint az európaiak nem csupán egy érzelmi pillanatot tapsoltak meg, hanem saját hanyatlásukat is.
A Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke egy nyilvános beszéd során annyira elérzékenyült, hogy nem tudta befejezni mondandóját – erre a teremben lévő európai hallgatóság tapsban tört ki. Az esetet Yoram Hazony politikai filozófus és konzervatív gondolkodó élesen bírálta egy közösségi médiás bejegyzésében.
A Müncheni Biztonsági Konferencia elnöke sírni kezd, és nem tudja befejezni a beszédét. Az európaiak tapsolni kezdenek”
– írta Hazony az X-en. A konzervatív gondolkodó szerint a taps mögött nem más áll, mint a gyengeség ünneplése. „Mit ünnepelnek? Egy túlérzékenységi és gyengeségi megnyilvánulást.” – fogalmazott.
Hazony hangsúlyozta, hogy a vezetőknek, különösen a nemzetek védelméért felelős férfiaknak, nem engedhető meg az ilyen érzelmi megnyilvánulás, mert ez aláássa az elrettentő erőt, és végső soron háborúkhoz vezethet.
„Azok a férfiak, akiknek az a feladata, hogy nemzeteket védjenek, nem engedhetik meg maguknak a túlérzékenység és gyengeség nyilvános megmutatását. Ez lerombolja az elrettentést. Háborúkat idéz elő.”
Hazony szerint az európaiak nem csupán egy érzelmi pillanatot tapsoltak meg, hanem saját hanyatlásukat is.
Ezek az európaiak a saját bukásukat ünneplik”
– írta.
Kapcsolódó vélemény
Nem közösek az értékeink – ami a liberális-progressziót és a nemzetben, hazában gondolkodókat illeti – ezt már rég mondom, érzem, személy szerint vagy 3 évtizede.
Nyitókép: Képernyőkép