Az osztrák mélyállam bevitte utolsó nagy rúgását az osztrák demokráciának.
Geplatzt, felrobbant – mondja a német politikai úzus arra, ami tegnap Bécsben történt. Kudarccal végződtek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) januárban megkezdett koalíciós tárgyalásai, miután az ÖVP világossá tette, hogy azért olyan véresen komolyan nem gondolta a dolgot –
vagy gondolná ő, csak nem engedik neki.
Február elején egyszercsak az addig kőkemény politikai tartalomról szóló tárgyalásokat az ÖVP megakasztotta egy nagyszerű ötlettel: szép ez a sok szakpolitika, de mi lenne, ha addig nem beszélnénk többet tartalmi kérdésekről, amíg a minisztériumokat le nem osztottuk? S addig, amíg a konc el nincsen osztva, nem voltak hajlandók tartalmi értelemben továbbtárgyalni. Egyszerű volt a cél: az osztrák politikai mocsár részeként, koncon marakodó rizsporos-parókás piócák népes táborainak egyikeként akarták bemutatni heteken keresztül az eleddig szűzies, elitellenes Szabadságpártot.
Megállapodni meg nem akartak – máshogy nehéz minősíteni az elképzeléseiket a minisztériumok felosztásáról.
Az FPÖ utolsó ajánlata rendkívül gáláns volt: a közös kormányzás érdekében eggyel több minisztériumot adtak volna az ÖVP-nek, mint maguknak, s nem is akármilyeneket. Az ÖVP vihette volna a külügyminisztériumot, benne az EU-s ügyekkel (ez utóbbit a Szabadságpárt érthető módon eredetileg leválasztotta volna magának); az övék lett volna a teljes gazdaságpolitika a mezőgazdasági, a közlekedési és infrastrukturális, valamint a gazdaság- és energiaügyi tárcával; s vihették volna a védelmi minisztériumot is, benne Nehammer kancellár minden szerelemprojektjével. Emellett független miniszter felügyelte volna az igazságügyet. A Néppártnak azonban ez nem volt elég: zavarta őket a kancellári hivatal mellett még szabadságpárti kézen maradó négy minisztériumból a két érdemleges, a belügyet és a pénzügyminisztériumot is akarták volna.
Azaz úgy szándékoztak kistestvérként bemenni a koalícióba, hogy a nagytestvérnek a kancelláron kívül egyetlen erős minisztere se lehessen –
és ez nem a nyitóajánlatuk volt, hanem a végleges. Ha tárgyalási alapnak szánták: nevetséges. Ha a tárgyalások felrobbantásának ürügyéül – nos, akkor kiváló munka. Így nem lett tehát Ausztriában Herbert Kicklből kancellár.
Így nem lett – még. A választókat ugyanis eleddig nem sikerült politikai taktikázással megvezetni, az FPÖ ma hét százalékkal áll szeptember végi eredménye fölött, az ÖVP ugyanennyivel alatta, s politikai megoldás nemigen van, hacsak nem akar az Osztrák Néppárt újra megpróbálni összehozni egy koalíciót azokkal, akiket az osztrákok kifejezetten nem szeretnének kormányrúd közelében látni.
Az Osztrák Néppárt, Sebastian Kurz egykori büszke állampártja egy nevenincs mélyállami kijáróember vezetése alatt rohamosan közeledik a parányi liberális NEOS súlycsoportja felé – de ahelyett, hogy bemenekülne egy értelmes kormányba és regenerálódna végre, inkább felrobbantja azt.
Az osztrák mélyállam általa vitte be utolsó nagy rúgását az osztrák demokráciának.
Azt hiszi, nehéz az élete? Próbáljon meg rendes kormányt csinálni Germán-Európában! Ausztriában az Osztrák Néppárt immáron teljesen nyilvánvalóan szabotálja a választók által követelt jobboldali fordulatot. Németországban pedig az AfD senki által ki nem kényszerített hibái, no meg a CDU totális, néhány Merkel-árva által múlt héten akár még nyílt zendülés árán is megvédett tűzfalazgatós fafejűsége azt az abszurd helyzetet szülte, hogy a választási győzelemre egyelőre még mindig esélyes CDU
csak azokkal együtt válthatja le Németország második világháború utáni történetének legnépszerűtlenebb, legkárosabb és legrosszabb politikáját, akik azt kitalálták.
Ördögi kör.
Világba kiáltom, hogy itthon is megértsék: az arányos választási rendszer nem demokratikus vívmány. Az arányos választási rendszer az európai demokrácia halála, a változatlanság garanciája, a reform akadálya, egy nagy trójai faló, melyen keresztül a bukott elitek rögtön azután visszazsarolhatják magukat a hatalomba, hogy a választók kiseprűzték őket onnan. Aránytalan brit rendszer nem kell – de magyar igen. Kapjon a győztes párt az arányos rendszer által kínáltnál szabadabb kezet! Hisz ha nem kap, értelmetlen egyáltalán győzteseket és veszteseket megkülönböztetni. Akkor bőven elég hitbizományi alapon felosztani a mindenkori minisztériumokat.
Nyitókép: Helmut Fohringer / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
A CDU nem tudta visszaszerezni az első helyet, az SPD alig jutott át az öt százalékos küszöbön.
Az emberek magyarázatot várnak Ausztriától és Ukrajnától.
A német lap kommentelői ízekre szedték az Orbán Viktort fenyegető ukrán elnököt.
Ha Budapest csinálja az orosz olajjal, akkor „aggályos”, ha Berlin, akkor az a világ legtermészetesebb dolga. Na, vajon miről lehet szó?
A német kormány és a baloldal is napirenden tartaná a betiltás kérdését.
Szerintük be kéne őket engednie Berlinnek, mert ez jár nekik.
Szijjártó Péter szerint ha az ukránok nem adják meg a válaszokat, majd a magyar hatóságok feltárják azokat.
A harmadik mérkőzésén az első gólját szerezte kanadai együttesében a magyar támadó. Sallói Dánielnek a meccs után nagy meglepetésben volt része.
