SOHRAB AHMARI
1985-ben született Teheránban. Író, szerkesztő, publicista, a Compact magazin alapítója, korábban a The Wall Street Journal, a Commentary és a New York Post szerkesztője volt. 1998-ban költözött családjával az Egyesült Államokba. Ateistaként nevelkedett, 2016-ban katolizált. Könyveiben és cikkeiben a konzervatív értékek támogatója és a progresszió kritikusa.
Csak egyszer találkoztam Donald Trumppal, de az gondolatébresztő volt. Az októberi Al Smith-emlékvacsorán történt, amelyet 1945 óta a New York-i katolikus érsekség tart meg, hogy jótékony célra pénzt gyűjtsön. Az elnökválasztás éveiben mindkét fő jelöltet felkérik nyitó előadásra. Kamala Harris a programok ütközésére hivatkozva távol maradt. A döntésével kapcsolatos médiareakciók nagy része szóba hozta a 2016-os vacsorát, amelyen Donald Trump keményen beleszállt ellenfelébe, Hillary Clintonba. Timothy Dolan bíboros, New York érseke figyelmeztette Harrist, hogy azok a jelöltek, akik nem vesznek részt az Al Smith-emlékvacsorán, elbukhatnak a szavazóhelyiségekben. Jóslata két héttel később beteljesedett.
Trump a provokatív énjét élte ki, nem törődött a szokásokkal és az udvariassággal. Ennek testközelből szemtanúja voltam, ahogy az emelvényen más médiaszemélyiségekkel, üzleti vezetőkkel és a New York-i, többségében demokrata párti politikai osztály vezető tagjaival ültem.
Ellentétben a legtöbb vendéggel, akik csóválták a fejüket Trump viccei és sértő-komikus kiszólásai hallatán, én lelkiismeret-furdalás nélkül nevettem. Trump vicces volt. „Régebben azt hittem, hogy a demokraták őrültek, amiért azt mondják, hogy férfiak… menstruálnak – szúrt oda –, de aztán találkoztam a demokrata alelnökjelölttel, Tim Walzcal.” A szenátus demokrata párti frakcióvezetője, Chuck Schumer felé fordulva a következőket mondta: „A pártja annyira woke lett, hogy ha Kamala veszít, önnek esélye van, hogy az első női elnök legyen.”
Az amerikai nép néhány nemzedékenként olyan politikai vezetőkhöz fordul, akik szembeszállnak az elitek bizonyosságaival, és megkérdőjelezik a berögzült érdekeket. E figurák egy része politikai kívülálló, mint például az agrárpopulista William Jennings Bryan, aki nagy eséllyel indult a demokraták elnökjelöltjeként mint az aranystandard ellenfele, amely szerinte elnyomja a gazdákat és a munkásokat. Más figurák pedig az elit árulói voltak, mint például Franklin Delano Roosevelt.