Itt a tömegmészárlás hatása: Montenegró utcáit ellepték a tüntetők, a belügyminiszter lemondását követelik

2025. január 06. 06:36

A délszláv háború után a civil lakosságnál rengeteg fegyver maradt.

2025. január 06. 06:36
null

Több ezren vonultak utcára vasárnap este Montenegró több városában a belügyminiszter lemondását követelve a január elsején Cetinjében történt tömegmészárlást követően.

A tiltakozók Podgoricában a belügyminisztérium elé vonultak, hogy Danilo Saranovic belügyminiszter, valamint Aleksa Becic biztonságért és védelemért felelős miniszterelnök-helyettes lemondását követeljék. A tüntetők 

„Gyilkosok”, illetve „Lemondásokat!” feliratú transzparensekkel 

vonultak a főváros utcáin. A tiltakozók úgy vélik, hogy a biztonságért felelős politikus és az általuk vezetett szervek nem tettek eleget azért, hogy megvédjék az állampolgárokat.

Január elsején az erősen ittas 45 éves Aleksandar Martonovic egy cetinjei kávézóban rálőtt néhány emberre, majd menekülés közben további négy helyen lövöldözött. 

Tizenkét embert, köztük két gyereket ölt meg, majd önmagával is végzett.

A mészárlás helyszínén, Cetinjében is tiltakoztak vasárnap. A tüntetés 12 perces néma csenddel kezdődött a 12 áldozat emlékére, a tiltakozók azonban nem feledkeztek meg azokról az áldozatokról sem, akiket ugyanebben a városban, hasonló körülmények között gyilkolt meg egy ámokfutó 2022 augusztusában.

Vasárnap azért vonultak utcára az emberek, mert szerintük a rendőrség nem kezelte megfelelően már a 2022-es helyzetet sem, nem növelte a biztonsági intézkedéseket, nem szigorította a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályokat, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ne forduljanak elő hasonló esetek. Emlékeztettek arra, hogy a január elsején lövöldöző Aleksandar Martinovicot 

korábban már elítélték illegális fegyverbirtoklás és erőszakos viselkedés miatt.

Milojko Spajic miniszterelnök bejelentette, hogy hamarosan új, sokkal szigorúbb fegyvertartási törvényt hoznak. Aki most rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, annak a jövő év január elsejéig lesz ideje arra, hogy megújítsa a dokumentumot. Aki nem megy át a szigorúbb ellenőrzésen, annak vissza kell adnia a fegyvert, ellenkező esetben az eszköz illegális fegyverként kerül nyilvántartásba. 

Ezt is ajánljuk a témában

Emellett két hónappal meghosszabbítják a már életben lévő fegyverleadási amnesztiát, azaz annak, aki a következő két hónap során leadja illegálisan tartott fegyverét, nem kell jogi következményekre számítania. Utána viszont

 drákói szigorral csapnak le az illegális fegyverek birtokosaira

 – húzta alá a montenegrói kormányfő. Hozzátette, hogy a vadász- és lövészegyletek engedélyeit is meg kell majd újítani, illetve ezek tagsága is új engedélyeket kell, hogy kérvényezzen.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után a civil lakosságnál rengeteg fegyver maradt, becslések szerint

 a 620 ezres Adria-parti országban csaknem 245 ezer fegyver van.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Risto Bozovic

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. január 06. 07:01
Jugoszlávia felbomlása tragikusan zajlott minden tagállamban. Hosszú az árnyéka! Sajnálom őket!
europész
2025. január 06. 06:58
A torvenyhozokat is el kellene zavarni a francba.A rejtett fegyverek miatt mar az osszes lakast csaladihazat nyaralot a pincetol a padlasig at kellett volna kutatni es torvenyes rendelettel sokeves borton fenyegetettseggel buntetni azokat akik ezidaig nem szolgaltattak be barmilyen oknal fogva a rejtett fegyvereiket loszereiket es robbano anyagaikat.Ismerve a balkanon elo indulatos embereket akar a halalbuntetes is jogos lenne a fegyverrel elkovetett buncselekmenyek miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!