Fontos tanítást osztott meg Ferenc pápa: világosan elmondta, hogy tudjuk megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól

2025. január 25. 22:39

Az egyházfő bírálta „a kort, amelyet a hamis információk és a polarizáció fémjelez”.

2025. január 25. 22:39
Ferenc pápa

A sajtószabadság védelmét és az összes, igazságtalanul bebörtönzött újságíró és más, a médiában dolgozó emberek szabadon bocsátását sürgette szombaton Ferenc pápa.

Az újságírók szabadsága a mi szabadságunkat is erősíti, az ő szabadságuk mindannyiunk szabadsága”

– jelentette ki a katolikus egyházfő, aki egyúttal hangsúlyozta az információhoz jutás fontosságát is.

Fontos tanítást közölt a pápa

„A szabad, felelősségteljes és hiteles információ a tudás, a tapasztalat és az erények öröksége, amelyet meg kell őrizni és tovább kell adni. Ezek nélkül azt kockáztatjuk, hogy többé nem tudjuk megkülönböztetni az igazságot a hazugságoktól” – mondta.

Ferenc pápa kiemelte, hogy szabadon kell engedni mindazokat, akiket igazságtalanul vettek őrizetbe „csupán azért, mert hűek maradtak az újságíráshoz, a fotózáshoz, a videózáshoz, azért, mert odamentek az események színhelyére, hogy a saját szemükkel lássák ezeket, és mert megpróbálták továbbadni, amit láttak”.

A pápa emlékeztetett arra is, hogy a tavalyi év az egyik leggyilkosabb volt az újságírók számára, a legtöbben vesztették életüket munkájuk miatt.

A közösségi média veszélyei

A héten – a közösségi oldalakkal kapcsolatos problémák témájában – az egyházfő bírálta „a kort, amelyet a hamis információk és a polarizáció fémjelez, és ahol a hatalom néhány központjában korábban soha nem látott mennyiségű információ és adat fölött rendelkeznek”.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Vincenzo Pinto/AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
templar62
2025. január 26. 08:23
Úgy , hogy evilági utópiát hirdetünk .
templar62
2025. január 26. 08:17
Úgy , hogy Assisi Szent Ferencből környezetvédő aktivistát csinálu k .
meteor
2025. január 26. 07:48
Hallod sejemmajom? Nem csavarjuk ki a telefont a másik kezéből és dobjuk a dunába mert fénykéoet készít!
gyzoltan-2
2025. január 26. 07:23
Ferenc pápa vallomása: -hát elzsidósodtunk, elzsidósodunk, amihez magam is hozzájárultam... Kedves hívek! Keresztet vethettek a kereszténységre, a keresztény életformára..! Az új világot nem a kereszténység határozza meg, amint, akinek van szeme, láthatjátok... -------------- Természetesen ez nem egy vatikáni közlemény, karikatúrának erős.., kritikának is sok, sokkoló... -miért is?! -csak nem a lehetséges valóság tartama miatt..?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!