Biden mérlegeli, hogy folytatja-e a versenyt

2024. július 03. 18:22

Az elnök egyik közeli szövetségese szerint Biden tisztában van azzal, hogy nem nyújthat még egyszer olyan katasztrofális teljesítményt, mint a Trump elleni vitán.

2024. július 03. 18:22
President Joe Biden and Donald Trump hold presidential debate on CNN

Nyitókép: Andrew CABALLERO-REYNOLDS / AFP

A New York Times információi szerint Joe Biden az egyik közeli szövetségesének beszélt arról, hogy nem biztos benne, hogy meg tudja menteni a jelöltségét. Ha a múlt heti vitán nyújtott katasztrofális teljesítménye után nem tudja meggyőzni a közvéleményt a következő napokban arról, hogy alkalmas a feladatra, akkor komolyan fontolóra veszi a visszalépést.

A névtelenséget kérő közeli támogató a lapnak elmondta, hogy 

az elnök tisztában van azzal, hogy a következő néhány szereplésének – köztük egy péntekre tervezett ABC News interjúnak, illetve a Pennsylvaniában és Wisconsinban soron következő kampányrendezvénynek – jól kell sikerülnie. 

Még két ilyen botlás és véget érhet a kampány – jegyezte meg Biden közeli szövetségese.

Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivője azonban cáfolta a New York Times cikkében szereplő információkat.  

A beszélgetés mindenesetre az első nyilvánosságra került jele annak, hogy az elnök komolyan fontolgatja, vajon képes-e felállni a csütörtöki atlantai vitán nyújtott lesújtó teljesítménye után. Egyre nagyobbak ugyanis az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy alkalmas-e még négy évig ellátni az elnöki tisztséget.

Biden egyik vezető tanácsadója – aki szintén névtelenséget kérve beszélt a helyzetről – azt mondta, hogy az elnök „nagyon is tisztában van azzal, hogy milyen politikai kihívással néz szembe.”

A CBS News szerdai közvélemény-kutatása szerint Donald J. Trump a vita óta országosan (50–48 százalék) és az úgynevezett csatartér államokban is megelőzte Bident (51–48).

Biden szerda estére a Fehér Házban találkozót tervezett a demokrata kormányzókkal és jelezte, hogy továbbra is kész folytatni a harcot.

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó vélemény

Kaszab Zoltán

Vasárnap.hu

Idézőjel

Eltelt már néhány nap az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitája óta, ugyanakkor az indulatok továbbra sem csillapodnak Joe Biden rettenetes teljesítménye körül.

 

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. július 03. 20:53
HUZZÁL MÁR A NYUGDIJJASHÁZBA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Majdmegmondom
2024. július 03. 20:43
Hagyjuk már.... Biden azt sem képes mérlegelni, hogy jön-e a pisi, vagy nem...
templar62
2024. július 03. 20:11
Megbeszéli ghost votereivel .
Bi Tang Tomee
2024. július 03. 20:01 Szerkesztve
Michelle Obamát fogják jelölni, mert sokkal fiatalabb Trumpnál… valamint így a feminista frontot is meg tudnák nyitni a demokraták, ahol Obamané biztos jobban szerepel. Plusz, új hús érkezik a piacra, ezért mindenki rá fog figyelni. Trumpot évekig hagyták kopni… csak a félhülye Bidennel szemben van ekkora előnye. Obama sok bizonytalan szavazót el fog vinni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!