Szakértő: Putyin lépése súlyos következményekkel jár és az egész világra kihat

2024. május 18. 22:39

Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.

2024. május 18. 22:39

Nyitókép: SERGEI GUNEYEV / POOL / AFP

Az Orosz Föderáció kormányának átalakítása megmutatta, hogy az Oroszországi Föderáció uralkodója, Vlagyimir Putyin azt tervezi, hogy megváltoztatja az országot, és egy folyamatosan mozgósított, háborús állammá alakítja – ami mélyreható következményekkel jár a világ többi országára nézve is. Mark Galeotti Oroszország-szakértő a Timesnak írt cikkében részletesen foglalkozik a témával – olvasható a unian.ua-n.

Rámutat, hogy a legfontosabb lépés Szergej Sojgu, a régóta hivatalban lévő védelmi miniszter eltávolítása volt, és a helyére Andrej Belousov, egy korábbi miniszterelnök-helyettes került.

„Az új ember végzettsége szerint közgazdász, nem katona, mint elődje, de szervező és tervező, akit azzal bíztak meg, hogy a minisztériumot – és az országot – egy hosszú háborúra készítse fel” – írja Galeotti. 

Emlékeztetett arra, hogy első beszédében a Föderációs Tanácsban Belousov azt mondta, két prioritása van: az első a védelmi és a polgári gazdaság teljes integrációja, ami valójában a nemzetgazdaság átállítását jelenti a háború szükségleteihez; a második, hogy a minisztériumot valóban nyitottá kell tenni az innovációra, ami többet jelent, mint több drón, és elektronikus hadviselési rendszer vásárlása. 

Miközben Oroszország nyomást gyakorol az eddigi kelet-ukrajnai célpontokra, mint például Csasziv Jar városára, egy új hadműveletet indított északon, Harkiv irányában, amely olyan kifinomultságról tett tanúbizonyságot, amely eddig nem volt jellemző ebben a háborúban.

Az erők nem elég nagyok ahhoz, hogy bevegyék Harkivot, de a céljuk nem világos: a szándék az lehetett, hogy a várost tüzérség alá vonják, ütközőzónát alakítsanak ki az ukrán támadások ellen a határon, vagy hogy megfenyegessék Szumit nyugaton” – állapította meg a szakértő. 

 

Összesen 330 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konyvtaros-0
2024. május 19. 13:01
Putin feltetel nelkuli megadasra jatszik ukrajnaval kapcsolatba es ahhoz nem szuksege elfoglalni rengeteg orosz eletert cserebe a varosokat,teruleteket..
billysparks
2024. május 19. 09:42
Rohadt oroszok! Nem akarnak behódolni a nyugatnak. Eztknek fogalmuk sincs a liberális demokráciáról.
chief Bromden
2024. május 19. 09:11
Lépése(i), reagálás a szövetség terjeszkedésére.
zsocc44
2024. május 19. 08:06
Ez ám a szakértő! HarkOv és CsaszOv Jar, kezdik a felőrölt ukrán haderőt “széthúzni”. Kevés ember és felszerelés, 1200 km hosszú front vonalon, a nyugati segély homeopátiás mennyiség. Az ukrán nemzeti vallás, korrupció most HarkOvnál mutatta meg magát! Csillio dollárból, Patyomkin véd vonalakat sem építettek! Sok száz f16-os, a világ összes patriot rendszere és páncélosa kéne az ukranoknak! Eddig a katonai zsenik, Zaluzsnij és Szirszkij mindent elégettek, elpazaroltak! Embert és felszerelést is! A nyugati szakértők és stratégák hathatós segítségével!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!