Kína már nem Kuba sugar daddyje többé

Október elején Kuba hivatalosan is beadta csatlakozási kérelmét a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasági érdekszövetségéhez, a BRICS-hez. A tömbnél éppen bővítési időszak kezdődött: az Oroszország, India, Kína, Brazília és Dél-Afrika alkotta szövetségbe az év elején Egyiptom, Irán, Etiópia és az Egyesült Arab Emírségek is felvételt nyert, a terjeszkedés pedig immár megállíthatatlanul folytatódik. (Az októberi csúcstalálkozón kiemelt téma lesz a bővítés, a legesélyesebbek között Azerbajdzsán és Törökország áll az első helyen.)  

Hogy mit tud valójában Kuba a BRICS-hez hozzátenni, az már némileg fogósabb kérdés. Bár Oroszország tárt karokkal üdvözölte Havanna közeledését, óvatosan csak az előszobába engedi be. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter többször elmondta, hogy a BRICS struktúrája nem viselné el a hirtelen és nagyarányú bővítést, ezért építették ki az úgynevezett partnerországi rendszert. A felvételét kérő, és azt a későbbiekben valószínűleg el is nyerő ország itt ismerkedhet meg a szervezet struktúrájával és részletes együttműködési modelljével. Bizonytalan ideig. 

Adós, fizess! 

Kína húzhatja leginkább a száját. Bár politikailag kiváló kapcsolatokat ápol Kubával (az Egyesült Államok szerint ez ki is merül abban, hogy „kémszigetként” használja azt), gazdasági szinten a fénykor már réges-régen elmúlt. A korábbi esztendők gazdasági válságából Kuba képtelen kikeveredni: a termelékenység meredeken zuhan, a peso szédítő iramban értéktelenedik, az áruhiány a kiskereskedelemben is állandósult – bár mintegy 2 százalékos növekedést tavaly már lehetett mérni a gazdaságban, a pandémia előtti szinttől ez még mindig 7-8 százalékkal marad el.  

A kubai gazdasági összeomlás természetesen a kínai kapcsolatokra is negatív hatással volt. A Financial Times adatai szerint bár Peking kereskedelme Latin-Amerikával több mint tízszeresére nőtt az elmúlt két évtizedben (ezzel a térség második legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált az Egyesült Államok után), a Kubával folytatott üzleti kapcsolat rombolja, nem pedig építi az összképet: 

Nem mintha Peking túlzottan lelkesedne a kubai befektetések ötletéért: 2005 és 2020 között 160 milliárd dollár értékben invesztált a latin-amerikai és a karibi térségben, ebből az összegből azonban (az összképet tekintve) nem sok landolt Kubában. Azokban a közös projektekben ráadásul, amelyekben a kubai állam is részt vett mint társfinanszírozó, Havanna a nyereség helyett többnyire csak a Pekinggel szembeni adósságot tudja felmutatni. Becslések szerint az olyan nagy kínai befektetőknek, mint a Huawei vagy a Yutong, a kubai állami vállalatok a mai napig több százmillió dollárral tartoznak.  

Kifelé nem megy semmi 

Kuba exportja terén még rosszabb a helyzet: a nyersanyagok szűkössége és a termelékenység drasztikus csökkenése miatt a Kínába irányuló kereskedelmi tételek a nulla felé közelítenek. A Covid-járvány óta a szigetország legfontosabb iparági terméke, a cukortermelés is a legalacsonyabb szinten áll. Ennek köszönhetően a Kínába indított szállítmányok (amelyek évi 400 ezer tonnát jelentettek) szinte teljesen megszűntek. 

– mondta stílusosan a Financial Timesnak az Egyesült államok egykori latin-amerikai hírszerző tisztje, hozzátéve, hogy a két ország között annyira nincs komolyabb alapú gazdasági együttműködés, hogy valójában nem is lehet stratégiai kapcsolatról beszélni: az együttműködés kimerül a szolidaritási nyilatkozatokban. Pedig a stratégiai partnerség nem csupán egy divatos kifejezés, hanem Kína egyik prioritásként kezelt gazdasági-kapcsolati eszköze. Argentínával, Brazíliával, Chilével, Ecuadorral, Mexikóval, Peruval és Venezuelával mind stratégiai partnerséget kötött a kiugróan gyümölcsöző kereskedelem miatt – Kubával ezt nem tudta megtenni. Nem volt mire alapozni. 

Pedig a szigetország hat éve részese a kínai Belt and Road infrastruktúra-fejlesztési projektnek, egy kiberbiztonsági megállapodás részeként pedig az elmúlt húsz évben az internetes hálózatot gyakorlatilag Kína építette ki a Huawei, a TP-Link és a ZTE Corporation segítségével. Ezek a beruházások azonban egyrészt nem számottevők (kínai mércével mérve legalábbis nem), másrészt, mint fentebb említettük, a helyi állami vállalatok eladósodását húzták maguk után – amelyet esélyük sincs kifizetni.  

A háttérben megbúvó diplomáciai hangok természetesen optimisták. Kína folyamatosan hangoztatja, hogy Kubának jogában áll önállóan kialakítani a gazdasági fejlődéshez vezető utat, ugyanakkor (nem nyílt megbeszéléseken és négyszemközt) a pekingi diplomaták, üzletemberek és politikusok sürgős gazdasági modellváltást várnak el Havannától.  

Egyszer majd kérni fognak valamit 

Ami azt illeti, Kína nem is nagyon töri magát, hogy a gazdasági kapcsolatait szorosabbra fűzze Kubával – bármekkora szüksége lenne annak némi baráti segítségre. Igaz, Havanna sem tudna sok mindent belepakolni a közös kosárba: jelenleg nem számottevő mennyiségben nikkelt és cinket szállít Pekingnek, és természetesen (arányaiban jóval nagyobb tételben) luxuscikként a kubai szivarokat, amely Kínában ugyanúgy státuszszimbólumnak számít, mit bárhol máshol a világon. Bár Miguel Díaz-Canel kubai elnök az utóbbi években többször is ellátogatott Kínába, hogy előmozdítsa a vágyott stratégiai partnerség kialakítását, sok mindent nem ért el, mindössze néhány ezer tonna rizst, a Covid alatt orvosi felszerelést, tavaly pedig egy 100 millió dolláros segélyszerűséget tudott hazavinni magával.  

 Valójában, ha valami miatt különösen aggódnia kellene Washingtonnak, az nem Kína, hanem Oroszország. Moszkvának ugyanis sokkal mélyebb a biztonságpolitikai kapcsolata Kubával, a szigetország geopolitikai elhelyezkedését pedig nagyon is komolyan veszi. A további jó viszony érdekében az elmúlt években fel is pörgette a kereskedelmét a közép-amerikai állammal – ez azonban szinte törvényszerű két olyan ország esetében, amelyet az Egyesült Államok szankciói egyébként is agyonsújtottak.  

Hogy Kuba jelentkezését a BRICS-hez a tagállamok mennyire veszik komolyan, az az október 22-én kezdődő oroszországi csúcstalálkozón kiderül. Olyan versenyzők mellett, mint Azerbajdzsán vagy Törökország (a maguk kiemelten fontos kereskedelmi útvonalaikkal és lehetőségeikkel) nyilván nem tud labdába rúgni. Kérdés, hogy az Egyesült Államok szomszédja státusz önmagában elég érdekes lesz-e Kína számára, hogy az előszobából beengedje Kubát. Mondjuk a spájzig.  

***

Kapcsolódó:

Fotó: Hszi Csin-ping kínai elnök fogadja Manuel Marrero Cruz kubai külügyminisztert 2023. november 6-án  
MTI/EPA/Hszinhua 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.