Szalai Zoltán: A NatCon betiltási kísérlete kiváló látlelete Brüsszel jelenlegi működésének

2024. április 30. 06:44

Az MCC főigazgatója szerint világosan körvonalazódik, hogy szélsőbaloldali csoportok a nagy politikával és a helyi politikával közösen hogyan szövetkeztek a konzervatív hangok elfojtása érdekében.

2024. április 30. 06:44
null

Nyitókép forrása: A HírTV Youtube-oldala

Az MCC főigazgatója, Szalai Zoltán volt a vendége a Hír TV Napi aktuális című műsorának, amelyben elmondta a véleményét a konzervatív NatCon konferencia betiltási kísérletéről, valamint az ügyet kísérő brüsszeli kettős mércéről.

Mint ismeretes, a meglehetősen nagy botrány ellenére az Európai Parlament plenáris ülése nem vette napirendre a konferencia ellehetetlenítésének ügyét, amellyel kapcsolatban Szalai Zoltán megjegyezte, 

az Európai Parlament Afrikán át, Dél-Amerikán keresztül a legkisebb ázsiai országokig sok mindennel foglalkozik, de ami közvetlenül a szomszédságában, Brüsszelben történik, azzal valamiért nem akart.

Annak ellenére sem, hogy számos EP-képviselő is részt vett a NatCon-on. A feltehetőleg politikai motiváltságú brüsszeli kettős mércén túl Szalai rámutatott, hazai és a nemzetközi sajtó is mindent bevetett annak érdekében, hogy elbagatellizálják az ügy jelentőségét.

Ennek egyik fontos eleme volt, hogy „csak egy kerületi polgármester egyéni akciója” állt az ügy mögött. 

A főigazgató emlékeztetett, ezzel szemben a brüsszeli főpolgármester és kerületi polgármester is igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy a konferencia meghiúsuljon. S ha ehhez hozzávesszük, hogy az EP mindezt még napirendre sem akarja tűzni, akkor

nem nehéz felfedezni az ügy mögötti politikai elfogultságot.

Ahogy lapunk korábban megírta, a belga bíróság végül megsemmisítette az esemény betiltását célzó határozatot. Szalai Zoltán ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az első kettő bírósági döntés még arról szólt, hogy betiltás helytálló, és csak azután változott a helyzet, hogy a brit, az olasz és végül a belga miniszterelnök is hangot adott a felháborodásának az üggyel kapcsolatban.

Az MCC főigazgatója szerint hozzátartozik az ügyhöz, hogy mindemellett a beszállítókat és a szálloda tulajdonosokat is folyamatosan vegzálták és nyomás alá helyzeték annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a konferenciát. Tehát számos olyan részlet van még, amik többségében nem jutottak el a nagyközönséghez, mégis világosan körvonalazzák, hogy 

szélsőbaloldali csoportok a nagy politikával és a helyi politikával közösen hogyan szövetkeztek a konzervatív hangok elfojtása érdekében.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
recipdoki
2024. április 30. 09:09
A véleménynyilvánítás meg a szélsőjobboldali uszítás nem ugyanaz. A szabad véleménynyilvánítás joga csak addig terjed amíg mások jogait nem sérti . Utóbbi nem alapjog. Nagyon szépen megfogalmazta ezt a helyzetet már 1945-ben Karl Popper (A nyitott társadalom és ellenségei), a tolerancia paradoxona: politikai hatalomnak éppen a tolerancia nevében muszáj megtagadnia a toleranciát az intoleránsaktól, másként maga a toleráns társadalom kerülne veszélybe.A szélsőjobb felrúghatja a szólásszabadságot, amit utána számonkér a demokratikus rendszerektől? A szólásszabadság nem azt jelenti, hogy bármit és bármilyen társadalomra káros (esetenként hazug) dolgokat szabadon böföghetek. Európa jelenleg ha "hidegháborúsan" is de hadban áll a putyini Oroszországgal. Demokráciába nem fér bele a hazaárulás. Addig lehetett a szélsőjobbot tolerálni míg ki nem derült, hogy Putyin fizetett ügynökei. A szélsőjobbot semeddig sem lehet tolerálni.
RasPutin
2024. április 30. 08:00
Mandiner Impresszum Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48. Felelős kiadó: Kálmán Erika, elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: Szalai Zoltán
szintetikus
2024. április 30. 07:54
Ez a fickó elég ijesztő...
betakentaur
2024. április 30. 07:51
A nyugati társadalmak mélységi megismeréséhez érdemes egyházközösségi és iskolai honlapokat olvasgatni. A németek pl. nagyon tanulságosak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!