„Az RMDSZ-t meg lehet győzni arról, hogy egy kisebbségi kormány beiktatása mellett szavazzon, arról viszont már nem, hogy kisebbségi kormányban részt vegyen” – jelentette ki Kelemen Hunor a Krónikának. Az RMDSZ elnöke a lapnak felvázolta, miként lábalhatnának ki az Európa-barát pártok a jelenlegi patthelyzetből, milyen teendők várnak a következő kormányra, illetve számíthat-e „sokkterápiára” Románia lakossága a magas költségvetési hiány miatt.
Kelemen Hunor a kormányalakítási tárgyalásról elmondta: „Ha vannak feszültségek, azokat meg kell beszélni házon belül, de a tárgyalásokat folytatni kell. Ezért mondtam, hogy nyugodjon le mindenki, tegye a lábát hideg vízbe egy kicsit, utána holnaptól le kell ülni és folytatni a tárgyalásokat. Adott helyzetben ugyanis nincs sok megoldás, sőt az egyedüli, valamelyest jó megoldás az, ha az elnök- és parlamenti választás után létrehozott koalíció tovább megy. Ezért kértem arra a többi pártelnököt, hogy pénteken folytassuk a tárgyalásokat. Ezek az egyeztetések nem voltak egyszerűek, maradjunk ennyiben,
az elmúlt napokban hol az egyik, hol a másik oldal néhányszor felállt a tárgyalóasztaltól, aztán visszaültek.