Nógrádi György: Új helyzet van, Európát jobban megviselték a szankciók, mint Oroszországot (VIDEÓ)

2024. december 20. 13:39

A biztonságpolitikai szakértő szerint Ukrajna képtelen arra, amit meghirdetett, hogy stratégiai áttörést hajt végre.

2024. december 20. 13:39

„Vlagyimir Putyin a sajtótájékoztatóján elmondta, hajlandó tárgyalni Trumppal, ezzel pedig óriási pofont kapott Zelenszkij” – jelentette ki a Hír TV Napindító című műsorában Nógrádi György és hozzátette, az ukrán elnök Brüsszelben elképesztő dolgokat állított.

Azt várja, hogy januártól az európai, amerikai együttműködés folytatódik Ukrajna ügyében.

Nem fog folytatódni” – közölte a biztonságpolitikai szakértő, Trump nem eszi meg ezt a dumát, hogy „köszönöm, amit eddig kaptam, de a következőket követelem, nem kérem, hanem követelem”.

Putyin azt is mondta, hogy mennek előre a katonáik, erre Nógrádi megjegyezte, napi 30-35 négyzetkilométert foglalnak el az oroszok, ami azt jelenti, Ukrajna képtelen arra, amit meghirdetett, hogy stratégiai áttörést hajt végre.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nógrádi kijelentette, az orosz gazdaságot átállították hadi gazdaságra, az adatok szerint három hónap alatt gyártanak annyi fegyvert, lőszert, mint Európa egy év alatt. 

„Az orosz gazdaság fejlődik, s bár van infláció, ez most visszaszorul. Egyértelmű, hogy az orosz gazdaság kevésbé sínylette meg a szankciókat, mint Európa, mert az öreg kontinens nem kap olcsó orosz nyersanyagot” – állította a szakértő.

Ettől kezdve veszünk négy-hatszoros áron különböző helyekről kőolajat, földgázt, így az európai gazdaság meghalt.

Példaként említette meg, hogy a Porsche cég egyik vezetője úgy nyilatkozott, ha a német autóipar nem kap támogatást, akkor összeomlik. Ha ezt két évvel ezelőtt mondta volna, bolondokházába viszik. A Volkswagen pedig eladta a kínai üzemét, két hazai gyárát pedig be akarja zárni. Egyértelmű, hogy új helyzet van” – fogalmazott Nógrádi.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép:MTI/Czimbal Gyula







 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. december 20. 17:30
AZ EUT TÖBB MINT 10 ÉVE PATKÁNYOK IRÁNYITJÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!A PATKÁNYOKAT PEDIG IRTANI KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MTom
2024. december 20. 17:21
Ez tenyleg hulye vagy ennyire megfizetik? A ruszki gazdasag doglodik, a rubel zuhan, az alapkamat az egekben, csak a hadi kiadasok tartjak a gazdasagukat lelgeztetogepen. Mindez mibe kerult az EU orszagoknak fejenkent kb havi 4-5 csesze kave araba.
Kovács Ubul
2024. december 20. 17:10
Az euró döglődik, a rubel szárnyal.
Obsitos Technikus
2024. december 20. 16:38
Elég régi helyzet ez már... A nemlétező háttérhatalom már megint túljárt a vén buta nő (mármint a gyönyörű nő..) eszén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!