A dél-koreai puccskísérlet és a magyar államberendezkedési modell okán értekezik a The New York Times vendégszerzője a liberális világrend látványos hanyatlásáról.
Nyitókép: Giorgia Meloni üdvözli Orbán Viktort Rómában 2024. december 4-én fotó: Andreas SOLARO / AFP
A The New York Times véleménycikkének írója szerint a hidegháború utáni liberális világrend leáldozóban: ha Amerika egyik legfontosabb demokratikus szövetségesénél, Dél-Koreában is megtörténhet, hogy az államfő hadiállapot kihirdetésével akar puccsot végrehajtani, akkor ez már a vég.
Ross Douthat írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a liberális demokráciákat nem megdöntik, hanem
maguktól átalakulnak olyan vegyes rendszerekké, amelyek működésében a liberális és poszt-liberális jegyek vegyesen vannak jelen.
Ilyen államberendezkedés, az ún. „erőd-nacionalizmus” jött létre Orbán Viktor Magyarországán, ahol a populista jobboldali párt irányította rendszer célja a nemzeti identitás és kultúra, az etnikai, nyelvi és vallási sajátosságok megőrzése és védelme. Ezt a bevándorlás éles korlátozásával és az államhatalom kulturális konzervatív célokra való felhasználásával érik el.
Ez a modell elutasítja a nyitott határokat és a multikulturalizmust, az irányított demokrácia felé hajlik, hiszen
szabad választásokat tartanak, de azon az egyetlen domináns párt győzedelmeskedik.
A magyar mellett ilyen rendszer kiépítésén dolgozik Giorgia Meloni pártja Olaszországban, a Jog és Igazságosság Párt Lengyelországban, vagy egy kisit másképp a jobboldali Izraelben.
Az „erőd-nacionalizmus” hívei azzal érvelnek, hogy ők csak a szuverenitás és a nemzeti identitás helyreállítására törekszenek, megpróbálják újraéleszteni Charles de Gaulle nacionalizmusát, a bevándorlás ellenzésével csak
a belső szabadságot veszélyeztető elemek, a szükségtelen etnikai, vallási és piaci feszültségek megelőzését akarják végrehajtani.
Azzal érvelnek tehát, hogy magát a liberalizmust, az egyéni, kisebbségi jogok, a tolerancia, a vallás- és szólásszabadság fenntartását is csak ezen az úton lehet megőrizni az iszlamista fanatikusoktól, a demokrácia ellenségeitől.
Míg a nyugati világ egyes államai ebbe az irányba haladnak, addig
Amerika a „szélesre nyitott republikanizmus” rendszerét építi, amely szabadabb, mint Nagy-Britannia, és nyitottabb a világra, mint Magyarország,
ugyanakkor hiányoznak belőle a konszenzusokat érvényesítő mechanizmusok.
Az európai jövő zártabbnak, az amerikai nyitottabbnak tűnik – írja a szerző –, az amerikai nyitottabb mind a liberalizmus, mind a posztliberalizmus különböző fajtáira, nyitottabb az eljövendő új világra.
Lesz békecsúcs – de miközben a diplomácia díszletei a helyükre kerülnek, a frontvonalak darabokra hullanak. Trump és Putyin újra a reflektorfényben, Zelenszkij egyre kevesebb lapot tart a kezében.
A Békemeneten is sűrűn jön majd szembe a kultikus felső.
A patrióta érzelmű magyar sztárok is kiálltak a Békemenet mellett.
Mráz Ágoston Sámuel arra is felhívta a figyelmet, hogy pozitív gazdasági hatása van Magyarországra annak, ha sikerül békét, tűzszünetet vagy a konfliktust kompromisszummal lezáró tárgyalási eredményt elérni a tervezett tárgyaláson.
Úgy butázzátok Macront, hogy ő jött rá egyedül Costa tervére.
A drogháború nem pusztán katonai kérdés, hanem morális és kulturális is.
Nem értik a nagyobb képet (se Trianon, se Ukrajna kapcsán), és mindent a „magyar nacionalizmus” - és annak éppen aktuális képviselője elleni küzdelem prizmáján keresztül látnak.
A Lakner-Ruff duó ma még „csak” vádaskodik, Ruszin-Szendi viszont akár már kezet is emelne, hiszen – mint mondta – neki viszket a tenyere és ki is van rá képezve. Horváth K. József írása.
