(Nyitókép: Bernd von Jutrczenka / AFP)
Napsütéses, enyhén szellős időjárás gyönyörködtette a németeket szeptember elején, amikor az amerikai elnökjelölti vitában Donald Trump a fosszilis és az atomenergia egyidejű kivezetésével kapcsolatos kételyeit alátámasztandó rámutatott: „Németország megpróbálta, és egy éven belül újra hagyományos erőműveket kezdtek építeni”.
Több se kellett Annalena Baerbocknak!
A bárdolatlan magyar külpolitikával szembeni glaszékesztyűs nyugati diplomácia megtestesítőjeként legott beizzította X-fiókját, és már pötyögte is be angolul: „Akár tetszik, akár nem: Németország energiarendszere teljesen működőképes, 50 százalék feletti arányban megújuló energiaforrásokkal. És mi bezárjuk, nem pedig építjük a szén- és atomerőműveket.”
Bár a tweet láttán még a Politico berlini újságírójának szemöldöke is felszaladt,
az állításokban annyi igazság mindenképp volt, hogy 2024 szeptemberében Németország 65 százalékban megújuló forrásokból termelt villamos energiát: a legtöbbet szélből, a harmadik legtöbbet napenergiából. Jó, hát a második legtöbbet viszont szénből, így összességében a német villamosenergia-termelés karbonintenzitása szeptemberben 31 százalékkal haladta meg a magyarországit, de ne vesszünk el a részletekben.
Igen ám, de beköszöntött a november.
Mire a falevelek lehullottak, mire a pennsylvaniai szavazatok többségét megszámolták, és mire a német pénzügyminiszter fölrúgta az asztalt, az időjárási viszonyok is megváltoztak, ráadásul sajnos nem 360 fokkal: november 6-án, az elnökválasztás másnapján
a bő 30 ezer német szélturbina gyakorlatilag leállt,
adott időpontban a 63 000 megawattórás áramfogyasztáshoz képest a ködlepte naperőművekkel együttvéve sem sikerült többet összekaparniuk 115 megawattóránál; az egész napot tekintve az országban rendelkezésre álló villamos energia 0,49 százalékát adta a szél és 2,91 százalékát a nap.
Az 1602 darab behemót tengeri szélerőmű is egyetlen monstre csendéletet alkotott,
cserébe a szárazföldön még az olajüzemű erőművek is újból felpörögtek. Aznap Baerbockék villamosenergia-termelése pontosan 100 százalékkal volt kibocsátásintenzívebb a magyarországinál, és 885 százalékkal a franciánál, amely csupán 13 százalékban támaszkodott megújuló forrásokra, ellenben atomerőműveiben készségesen és jó pénzért megtermelte a német fogyasztók számára is azt az energiát, amelyet máskülönben hiába kerestek volna a konnektorokban.
Szombatra aztán egészen 34-37 százalékig is felszökött Németországban a megújuló forrásokon alapuló termelés aránya – ez úgy jött ki, hogy
messze az első számú forrás a szén lett, a második helyre a gáz jött fel,
csak ugye azokból se termelődik már sok, így a kevéske szél és biomassza ki tudott tenni bő egyharmadot. Délelőtt a Németországban elérhető villamos energia 41 százalékát adta a szén, 17,6 százalékát a gáz, 10,85 százalékát a szél és mintegy 3 százalékát a nap;
Magyarországon ugyanekkor 30 százalék volt a megújuló energia aránya, 3 százaléknyi szén mellett.
A klímaügyi és gazdasági miniszter, Robert Habeck mindenesetre (korábbi könyvének címét idézve) „Mostantól másképp” kommentárral harangozta be, hogy elindul a kancellári posztért: videójában egy meglehetősen sötét szobában ücsörög az íróasztalnál, csuklóján többek között „kancellár” feliratú karkötővel, és dudorászva húzogat alá sorokat egy papiroson. Hogy ez azt jelenti-e, hogy amennyiben bizalmat kapna a derék polgároktól,
a jövőben az energiafaló streamelés helyett mindenki dudorászhatná magának a kedvenc slágereit, miközben szigorúan kislámpa mellett, szigorúan papíralapon olvas,
arról nincs hír; szerencsére azonban minifilmje ma még a francia atomerőműveknek és a német szénbányászatnak köszönhetően – köd ide, szélcsend oda – bármely német háztartásban gond nélkül megtekinthető az interneten.
***