Tizenegy személyt tartóztattak le az újvidéki tragédia kapcsán

2024. november 21. 10:21

Az újvidéki vasútállomás előtetője 2024. november 1-jén omlott össze, 15 ember vesztette életét

2024. november 21. 10:21

Nyitókép: NENAD MIHAJLOVIC / AFP

Továbbra is borzolja a közvéleményt az újvidéki tragédia: az újvidéki Felső Ügyészség csütörtökön közölte, hogy az ügyben 11 személyt tartóztattak le – írja a Szabad Magyar Szó. Az érintettek ellen a közbiztonság súlyos veszélyeztetése és az építési munkák szabálytalan végzése miatt emelnek vádat. Az említett bűncselekményekért 2-től 12 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A Felső Ügyészség hivatalos közleménye szerint az ügy részleteit alapos vizsgálat után állapították meg. A tragédia körülményeinek feltárása érdekében széles körű dokumentációt gyűjtöttek be és elemeztek, több tucat tanút hallgattak ki, valamint elkészítették a baleset okait és körülményeit feltáró szakértői véleményt, amelyet az ügyészség 2024. november 20-án kapott kézhez. A szakvélemény megismerése után, 2024. november 21-én, az ügyészség utasítására elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat:

J.T., G.V., A.D. és N.Š. a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével kapcsolatban elkövetett közveszélyokozásért, míg S.N., M.J., Lj.M.M., M.S., D.J., M.G. és D.T. szabálytalan és szakszerűtlen építési munkálatok végzésével kapcsolatban vádolhatók.

Az újvidéki tragédia több mint három héttel ezelőtt történt, de az első lemondások csak a közfelháborodás hatására születtek meg. Bár három állami tisztviselő – Goran Vesić (építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter), Tomislav Momirović (kereskedelmi miniszter) és Jelena Tanasković (a Szerb Vasúti Infrastruktúra igazgatója) – távozott posztjáról, a közvélemény továbbra is konkrét felelősségre vonást követel.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitóképünk illusztráció! Fotó: NENAD MIHAJLOVIC / AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. november 21. 15:47 Szerkesztve
Ja, a lincselési vágy sohasem megy ki a divatból? Bünbakkokra mindig szükség van hozzá! Ebben is esetben is évtizedeken át halmozódó hibákról van szó. S most a felújitókon akarják mindet leverni!
Bácskai Bicska
2024. november 21. 10:29
2. rész Ugyanez állja a szakmunkás melósoktól kezdve a mérnökökig szinte mindenre. Nem szabad persze általánosítani, biztos akad lelkiismeretes, dolgos szerb építész és lusta, tehetségtelen magyar építész is, de ettől még a valóság és a tények jól láttatják a jelenséget. A szerb, meg általában a balkáni nem a precizitásáról és a szakétő, állhatatos munkabírásáról híres. Ezt ők maguk is belátják. A vasútállomás (és mellette az újvidéki buszállomás) is a szocialista szörnyépítészet iskolapéldája, beton, fém, üveg brutális egyvelege. Ötven-hatvan év nemtörődömség pedig kikezdi az építményt. Pláne úgy, hogy már eleve ellopták belőle például a cement egy részét: ez Magyarországon is bevett szokás volt akkoriban, sajnos. Jó néhány káder háza, nyaralója épült meg belőle, ugyanolyan mű márvány lapokkal kirakva, mint a vasútállomáson lévők. Szóval, nem is túlságosan leplezve lopott, aki közel volt a tűzhöz. Mert megtehette. Gondolom, ez a fajta hozzáállás sem volt ismeretlen a kádárizmusban.
Bácskai Bicska
2024. november 21. 10:28 Szerkesztve
1. rész Aki ismeri a szerb (balkáni) néplelket, annak nyilvánvaló, hogy emberi mulasztás miatt következett be a tragédia. Az évtizedes slendriánság, a karbantartás hiánya miatt lett, ami lett. Többször (a kilencvenes évek elején heti rendszerességgel) jártam azon a most elhíresült újvidéki vasútállomáson. Tudom, láttam, milyenek a körülmények: még a nagy üvegfelületeket sem voltak képesek évente legalább egyszer lemosni. A gúnyhatártól délre indulva egyre siralmasabb a szerbiai közintézmények állaga: Szabadkán a buszállomáson még ímmel-ámmal elmegy az ember vécére, mert ott magyarok takarítanak, a szerbek csak irodákban ücsörögnek, ahol nem kell semmit csinálni. Ám délebbre haladva már az ottani magyarsággal együtt gyérül a magyar munkatempó és a magyar alaposság is. Aki nem hiszi, miről beszélek, nézze meg egy ottani iskolában mit végeznek a magyar takarítónők, és vessék össze a szerb ajkú kolléganőik teljesítményével. Folytatom a 2. részben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!