Tűzzel játszik Amerika: Putyinék tiltakoznak egy a határuknál készülő NATO-hadgyakorlat miatt
Az orosz fél határozott tiltakozását fejezte ki a tervek ellen.
Komoly dologra készülnek.
Nyitókép: Jonathan NACKSTRAND / AFP
Megkezdődik a Dynamic Front elnevezésű hadgyakorlat Finnországban, ahol tüzérségi egységek próbálnak majd alkalmazkodni a fagypont alatti hőmérséklethez. A Euronews jelentés szerint
NATO-katonák ezrei gyakorlatoznak az északi sarkvidéken, Finnországban mindössze száz kilométerre az orosz határtól.
A mostani a nemzetközösség egyik legnagyobb hadgyakorlata, amelyen 24 ország 3600 katonája és ezer járműve vesz részt. Mint írják, ez az első nagyszabású hadgyakorlat Finnországban, mióta az tavaly NATO-taggá vált.
A jelentések szerint a katonák Európa egyik legnagyobb, több mint 1200 négyzetkilométeres lőterén végeznek tüzérségi gyakorlatokat, melynek célja alkalmazkodni a hideg időjáráshoz. A hideghez szokott finn katonák a mostani gyakorlaton tudják majd átadni tapasztalataikat a külföldi NATO-egységeknek.
Ezt is ajánljuk a témában
Az orosz fél határozott tiltakozását fejezte ki a tervek ellen.