Kesereg az amerikai lap: Nem volt elég a szavazóknak az, hogy Kamala Harris színesbőrű és nő

2024. november 12. 18:02

Kezdenek ráébredni a vereség valódi okára.

2024. november 12. 18:02
Federal Reserve holds two-day policy meeting

Nyitókép: David Becker and ANGELA WEISS / AFP

Bármikor rosszabbá változhat az amerikai demokrácia most, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke – fejtette ki a véleményét Larry Diamond a Foreign Affairs hasábjain.

A kutató szerint az azonban jó hír lehet, hogy Trump nem az „autoriter” felfogása miatt győzhetett a választáson

Larry Diamond szerint a gazdaság helyzete, valamint a bevándorlás lehet az új elnök sikerének titka.

Kamala Harris bukásának oka

A lap arra is kitért, hogy Kamala Harris kevés volt ahhoz, hogy jelentős alternatívát nyújtson, hiszen még arról sem tudta meggyőzni a választókat, hogy Joe Bidenhez képest valamivel másabb programokkal fog előállni. Ez azonban nagy hiba volt a szerző szerint, ugyanis az emberek szemmel láthatóan változást akartak.

A demokrata rivális figyelmen kívül hagyta, hogy ha valaki le akarja győzni a „tekintélyuralmi demagógokat”,

akkor nem elég, ha a demokrácia védelmében lép fel.

Érdekes, hogy ezzel a cikk teljesen azt sugallja, hogy amivel a demokraták megpróbáltak előrukkolni, az, hogy Kamala Harris színesbőrű, nő és félti a demokráciát, az valóban kevésnek bizonyult a valós problémákhoz képest. Ez ugyanis kevés, mellette az is fontos lett volna, hogy bemutassa, hogyan kívánja orvosolni a tömegek anyagi gondjait.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
victory
2024. november 13. 08:03
másabb- ilyen szó nincs, köszi
Málaga21
2024. november 12. 23:32 Szerkesztve
Hát igen, színesbőrű nővel nem lehet fizetni a boltban, akarom mondani a piacon, azok az idők már elmúltak.
2024. november 12. 21:41 Szerkesztve
Teljesen reménytelen, hogy egy amerikai demokrata bármit is megértsen a világból. Kontraszelektív társaság. Azért vesztettek, mert nem az amerikaiakat, nem Amerikát és nem a demokráciát képviselik. Hanem azokat, akik kiválasztották őket arra, hogy szervilisen képviseljék a demokrácia-, Amerika- és emberiségellenes nézeteiket és érdekeiket. Ezt egy bizonyos fokú intelligencia kizárja. Azt mutatja az is, hogy most bambán állnak és nem értik, hogy miért nem elég az az amerikaiaknak, ha az elnök nő és színesbőrű. Náluk ez elég bármihez. Más követelmény nincs is. Hisz ez a világ legszebb dolga, ha kvótanők és dísznégerek ülnek mindenhol. Aztán csodálkoznak, ha közbe minden összeomlik körülöttük.
Ergit
2024. november 12. 21:33
Imádom a csoki fagyit! De az nekem nem elég, hogy barna a színe és hideg! Ha nem ízlik, kidobom!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!