A parlament elnöke azért kulcsfontosságú szereplő, mert a bolgár politikában szinte mindenki újabb előrehozott választással számol a télen, s a parlament elnökének jó esélye van arra, hogy ügyvivő miniszterelnökké nevezzék ki a következő néhány bizonytalan hónapra. A jelenlegi ügyvivő miniszterelnök, Dimitar Glavcsev is a GERB tagja volt korábban.
Elnök nélkül ugyanakkor a parlament béna kacsa: nem tud szavazni a kormányalakításról,
és azokat a törvényeket sem tudja elfogadni, amelyek a – jelenleg a bolgár kormányzati gazdaságpolitikát jóformán helyettesítő – uniós helyreállítási alap lehívásához szükségesek volnának.
Boriszov és a GERB, akik már a sokadik választást nyerték meg relatív többséggel, a maga részéről nyitott lenne egy koalícióra a PP-DB-vel, a szocialista BSzP-vel és a Szlavi Trifonov folkénekes alapította Van Ilyen Nép (ITN) párttal. Ehhez azonban még szükség van néhány apróságra, például Boriszovnak el kell köteleződnie amellett, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által is szankcionált korábbi politikai szövetségesével, Deljan Peevszkivel többé nem működik együtt. Ő viszont ezért cserébe azt kéri, hogy pártbeli helyettese lehessen a parlament elnöke, akiből aztán egy – igen valószínű – hosszabb politikai válság esetén könnyen ügyvivő miniszterelnök válhatna.