Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Harris mintha Joe Biden nyomdokaiba lépett volna.

Fotó: Kohei CHOJI / The Yomiuri Shimbun via AFP

Készült egy interjú Kamala Harrisszel – amit soha nem publikáltak. A Fox News arról ír, hogy Kareem Rahma, egy ismert muszlim influencer interjút készíthetett a demokraták elnökjelöltjével, a beszélgetés azonban bizarr fordulatokat vett.
Rahmának először is megtiltották, hogy Gáza helyzetéről kérdezze Kamala Harrist.
Az influencer végül elfogadta ezt a korlátozást.
Amikor aztán leült Harrisszel beszélgetni, a demokrata elnökjelölt a szalonna ízeiről kezdett beszélni a muszlim kérdezőjének. Kifejtette: a szalonna szerinte fűszer, és hozzátette:
„Gondoljon bele, csupa íz”
– folytatta Harris. Rahma ezután leállította az interjút, hogy elmondja Harrisznek, ő nem eszik sertést. Harris ezután arról kezdett beszélni, szereti a szardellás pizzát.
A zavarba jött és feldúlt Rahma végül úgy döntött, nem publikálja a kínos beszélgetést, arra is gondolva, hogy Harris szalonnázós kijelentésein felháborodna a muszlim közösség.