Erre várt Magyarország: Trump híváslistája megmutatta, melyik polcra kerültünk

2024. november 07. 05:19

Emmanuel Macron, Volodimir Zelenszkij, Giorgia Meloni és Keir Starmer mellett Orbán Viktort hívta fel az elsők között fényes sikere után Donald Trump, ami bizonyítja, hogy az amerikai elnökválasztást követően megváltozott Magyarország világpolitikai pozíciója.

2024. november 07. 05:19
null

Nyitókép: AFP/Tia Dufour

Emmanuel Macron francia elnök, Volodimir Zelenszkij, Ukrajna első embere, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Keir Starmer brit kormányfő – és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A pontos sorrend nem publikus, ám az igen, hogy Donald Trump az elnökválasztáson aratott fényes sikere után őket hívta fel elsőként, erről még a Politico is kénytelen volt beszámolni.

Mindez bizonyítja, hogy Trump győzelmét követően Magyarország új polcra került a világpolitikában,

hiszen nyilvánvalóan nem azért kereste fel az elsők között telefonon Orbán Viktort, mert országa egy súlycsoportban lenne Franciaországgal, Olaszországgal vagy Nagy-Britanniával, esetleg olyan fontos szerepe lenne bizonyos globális folyamatokban, mint a háborúban álló Ukrajnának.

Trump azért hívta fel a magyar miniszterelnököt, mert ő mindenféle tiltakozással, vádaskodással és ellenszéllel dacolva az első pillanattól kezdve támogatta őt a kampányban, most pedig végre folytathatják a munkát legszorosabb európai szövetségesével.

Ráadásul Trump győzelme után Magyarország azon kevés nemzet közé tartozik, amely képes kapcsolatot teremteni a három vezető világhatalommal, az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kir2vik
2024. november 09. 10:30
Pszichopata Peti utódja a Skywalker nick alatt egyre szánalmasabb. Cseréld le, fosos!
2024. november 07. 14:30 Szerkesztve
Trump gyözelme világosan mutatja, hogy az esztelen Woke-izmus és a neobolsevizmus nem tud az égig nöni. A küszöböt, - amikor ezeknek jól odacsapunk -, lényegesen le kellene szállítani. Kirtani ezeket nem lehet, ahogy a patkányokat sem, mert minden résben meg tudják húzni magukat. No ezeket a réseket kell betömni.
2024. november 07. 14:28 Szerkesztve
Orbán "varázsa" most kezdödik csak igazán, jobb formában van mint valaha. Ö ma már az európai lakosság körében egy igazi sztár. A németek olyan kancellárt akarnak, mint Orbán. A világ azt figyeli izgatottan, hogy kivel fog kezet és kivel nem. Az ellenfelei már pánikolnak, az idegösszeomlás határán billegnek. Kevés ilyen tisztán látó politikus van a világon mint ö, amit elöre jelez, az garantáltan be is következik. Bezzeg Itthon meg egy pszichopata szélhámos a sztár. Hát ez a nagy különbség Európa és Magyarország lakossága között. Ha a szívós munkabírását tekintjük: ORBÁN 1 GIGÁSZ Ha a politikai kreativitását tekintjük: ORBÁN 1 GÉNIUSZ Ha mint nemzetösszetartót tekintjük: ORBÁN 1 GARIBALDI Ha karizmáját, látnoki képességét tekintjük: ORBÁN 1 GURU Ha a békéért való bölcs kiállását tekintjük: ORBÁN 1 GHANDI Magyar Péter, ez a ripacs, még oxigénpalackkal sem tudná megmászni Orbán tornacipöjét. Gyurcsány bár Orbánhoz képest egy gazember, Magyar Péterhez képes még ö is egy "álomférfi"...
Treeoflife
2024. november 07. 10:23
"Trump győzelme után Magyarország azon kevés nemzet közé tartozik, amely képes kapcsolatot teremteni a három vezető világhatalommal, az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával is." Ez a lényeg, a nyugat által sulykolt "elszigeteltség" korántsem tükrözte a valóságot - soha. Lehet Orbánt vádolni, sőt a hátán fát vágni - magasan tesz rá, megy a maga által kijelölt úton, és képviseli azt, amit a választói felé felvállalt. A kutya ugat, a karaván pedig halad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!