Bár elhárult a Németország sikere útjában álló legnagyobb akadály, a láb, melyet önmaguk elgáncsolása céljából kinyújtottak, azért még minden nincs rendben: egyelőre nem látszik kikristályosodni olyan kormánytöbbség, amely újra előremenetbe kapcsolhatná Németországot. Márpedig amíg a németeknek új irányuk nincsen, Európa vezetetlen marad.
Latin-Európa a pénzpiacok, Lengyelország az uniós kasszakulcs őrzőinek foglya. Egyedül Németország viselkedhet komoly arccal európai szuverénként, ha tud és akar.
S az európai szuverén újjászületésére legalább reményünk van most, hogy már biztosan tudjuk: záros határidőn belül megszabadulunk attól a bagázstól, amely biztonsággal nemhogy Európát vagy éppen Németországot, de egy kormányülést sem tud levezetni.
És volna itt még egy dolog: az Európai Unió Tanácsának magyar soros elnöksége tegnap elérte legfontosabb deklarált célját, egy Európa versenyképességének újjáépítéséről szóló megállapodást. Elfogadták tegnap a budapesti nyilatkozatot, hosszú idők óta az első olyan uniós politikai megállapodást, amely szövetségünk szekerét végre egyértelműen a helyes irányba lódítja meg. Az uniós állam- és kormányfők a Bizottságtól 2025 júniusáig a közös piac elmélyítésének részletes tervét várják, 2026-ig megtakarítási, beruházási és tőkepiaci uniót hoznának létre (azaz könnyebbé tennék, hogy az EU-s állampolgárok és vállalatok más EU-s tagállamban takarítsanak meg vagy fektessenek be), növekedésközpontú iparpolitika végrehajtását vállalják, „egyszerűsítési forradalommal” vágnák vissza az európai vállalatokat terhelő bürokráciát, vállalják a 3 százalékos GDP-arányos kutatás-fejlesztési célt, energiaszuverenitást és energiauniót céloznak meg, és nyitott kereskedelempolitikát fogadtak, a szövegben Kína-ellenes szurkálódásoknak írmagja sincs. E tűrhetetlenül tömény terminológia mögül egy üdvös fejlemény sejlik ki.