A demokraták ujjal mutogatnak egymásra, Pelosi Bident hibáztatja

2024. november 09. 10:56

Egy képviselő szerint a párton belüli radikálisoknak sikerült történelmi számban elidegeníteniük a latinokat, feketéket, ázsiaiakat és zsidókat.

2024. november 09. 10:56
President Biden And VP Harris Mark 13th Anniversary Of Passage Of The Affordable Care Act

Nyitókép:  Anna Moneymaker/Getty Images

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház volt elnöke, Washington egyik legbefolyásosabb politikusa szerint a demokraták talán jobban szerepeltek volna a keddi elnökválasztáson, ha Joe Biden hamarabb kiszáll a versenyből és más jelöltek is indultak volna – írja a BBC.

A lap szerint Pelosi volt az élharcosa annak, hogy visszalépésre kényszerítsék Bident, az elnök végül július végén szállt ki a küzdelemből, miután hetekig tartó nyomás nehezedett rá a Donald Trump elleni gyenge vitán nyújtott teljesítménye miatt. 

Pelosi – a kaliforniai képviselőt egyébként kedden újra megválasztottak és ez már a huszadik mandátuma - a New York Timesnak azt mondta, azt várták, hogy miután az elnök félreáll, nyílt előválasztás lesz, amelyen több demokrata jelölt versengett volna az elnökjelöltségért. A képviselőház volt elnöke szerint Harris jól szerepelt volna az előválasztáson, és ez erősebbé tette volna. 

De mivel Biden azonnal támogatta Kamala Harrist, nem lehetett előválasztást tartani.

A Politico politikai hírportálnak nyilatkozva Harris segítői szintén Bidenre hárították a felelősséget, és azt mondták, hamarabb kellett volna lemondania. „A lehető legjobb kampányt folytattuk, figyelembe véve, hogy Joe Biden volt az elnök” – mondta egy meg nem nevezett tanácsadó. Joe Biden az egyetlen oka annak, hogy Kamala Harris és a demokraták ma este veszítettek.

Egy magát megnevezni nem kívánó volt Biden-attasé a héten a Politicónak azt mondta, Barack Obama volt elnök tanácsadói a hibásak, mert „nyilvánosan bátorították a demokrata belharcokat, hogy kiszorítsák Joe Bident, nem is akarták Kamala Harrist jelöltnek”.

John Fetterman pennsylvaniai demokrata szenátor pedig a választási vereségért azokat okolta, akik Biden kiszorítására szövetkeztek. Tom Suozzi New York-i demokrata képviselő szerint a választási vereség részben annak köszönhető, hogy a párt a „politikai korrektségre” összpontosított.

Azt mondta, a pártnak nehézséget okozott, hogy ellensúlyozza a republikánus támadási irányvonalakat, amelyek „az egyetemi kampuszokon uralkodó anarchiára, a rendőrség defundálására, 

a lányok sportjában játszó biológiai fiúkra és a hagyományos értékek elleni általános támadásra” 

vonatkoztak.

Ritchie Torres, egy másik New York-i demokrata képviselő az X-en posztolt, és „a szélsőbaloldalt” hibáztatta. Szerinte a párton belüli radikálisoknak „sikerült történelmi számban elidegeníteniük a latinokat, feketéket, ázsiaiakat és zsidókat a Demokrata Párttól olyan abszurditásokkal, mint a »Defund the Police«, a »From the River to the Sea« vagy a »Latinx«”.

Bernie Sanders független szenátor, aki 2016-ban és 2020-ban is demokrataként indult az elnökválasztáson, hosszas nyilatkozatában azzal vádolta a pártot, hogy cserbenhagyja a dolgozó embereket. „Miközben a demokrata vezetés a status quo-t védi, az amerikai emberek dühösek és változást akarnak” – írta. „És igazuk van”.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.

Minden vádpontot ejtettek Trump ellen

Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.

2024.11.27 06:41

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dominik
2024. november 10. 00:53
Pelosi, aki belső infókkal tőzsdézett és jó kis vagyonra tett szert, őt szerintem nem zavarja különösebben semmi. Még lenyom 20 évet a pártban közben határtalan kényelemben él. Ez a kiakadás is csak el szinészileg eljátszott szerep, komoly csalódás nem hiszem hogy lenne mögötte.
2024. november 09. 22:48 Szerkesztve
Pelosi - "Joe, miattad szoptunk a választáson!" Biden - "Milyen választás?" Pelosi - "Hát amire téged szavaztunk meg induló elnökjelöltnek!" Biden - "Miért, én kijafasz vagyok?"
gullwing
2024. november 09. 14:29
Mi bajotok bidével? A ti szarotok nyomorult korcsok!
Ödenburger
2024. november 09. 13:46
Én már csak egy kávét kérek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!