Innentől hivatalos: a Harvard politikai intézete a demokrácia nevében sutba dobta a pártatlanságot

2024. november 08. 20:09

Már a látszatra sem hajlandó adni a világ egyik legjobb hírű egyetemének politikai intézete.

2024. november 08. 20:09
null

Nyitókép forrása: Harvard Kennedy School

Pratyush Mallick, a Harvard Institute of Politics (IOP) elnöke szerint az intézetüknek el kell hagynia a pártatlanságot, mivel Trump és követői politikai fenyegetést jelentenek a demokráciára – írta meg a The Harvard Crimson. Mallick szerint az intézetnek meg kell védenie a demokratikus értékeket, és példát kell mutatnia közéleti felelősségvállalásból, hogy megóvja a demokráciát az „elnyomó hatásoktól”.

Oktatás helyett nyílt politikai harc

Az IOP elnöke szerint kedden „közel 70 millió ember nem szavazott a választási csalások elfogadására, az erőszakra vagy az alapvető emberi jogok felszámolására”, ezért most az intézet is döntés előtt áll:

 vagy a továbbiakban is fent tartják a politikai pártatlanságot, mint az oktatás egyik alapfeltételét, vagy Donald Trump hatalomba való visszatérésének veszélye miatt ezt most félreteszik.

Pratyush Mallick szerint az intézménynek sürgősen át kell gondolnia ezt a kérdést. Szerinte Trump „antidemokratikus viselkedése és retorikája” sürgető változást kíván az IOP részéről. Az új adminisztráció közeledtével ugyanis nem adhatunk teret „antidemokratikus hangoknak” a pártatlanság nevében. „A január 6-i Capitoliumi támadástól a konzervatív szavazati jogokat korlátozó törvényekig a MAGA mozgalom programja tele van antidemokratikus eszmékkel”– tette hozzá az elnök. Szerinte amikor a demokrácia támadás alatt áll, a pártatlanság nem lehet kifogás arra, hogy platformot adjanak olyan hangoknak, amelyek veszélyeztetik az alapvető demokratikus intézményeket. Véleménye szerint az IOP tehát nem engedheti meg magának, hogy teret biztosítson választási csalások hangoztatóinak, vagy a demokrácia leépítésére törekvőknek.

Trump a választási éjszakán ismét bizonyította szándékát a demokrácia aláásására, amikor alaptalanul vádolta csalással Pennsylvania államot

– tette hozzá Mallick.

Meglátása szerint szerdán Kamala Harris alelnök viszont példamutató módon elismerte vereségét, ezzel tiszteletet mutatva a békés hatalomátadás iránt. „A demokrácia lényege nem csupán a választások lebonyolításában rejlik, hanem abban is, hogy a jelöltek elfogadják az eredményeket” – tette hozzá az intézet elnöke. Meglátása szerint az IOP-nak tudomásul kell vennie, hogy az egyik párt vezetése jelenleg szembe megy ezekkel az alapelvekkel. Véleménye szerint az egészséges pártatlanság csak akkor képzelhető el, ha mindkét politikai oldal tiszteletben tartja a demokratikus normákat.

„Az IOP vezetőjeként arra törekedtem, hogy olyan teret biztosítsak, ahol a két nagy párt közös nevezőre találhat, de a pártatlanság nem jelentheti azok erkölcsi egyenlőségét, akik védik a demokráciát, és azokét, akik aláássák azt” – zárta gondolatait az intézet elnöke.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Infidel
2024. november 09. 13:55
Mi a szar ? Most már nyíltan sutba dobná ? Miért eddig pártatlan volt ? Csak nemrég mondott le az elnök az antiszemita tüntetések miatt, persze-persze nem tudják megválogatni a gazdag hallgatók kilétét biztos nem az ösztöndíjasok tüntettek de akkor ne pofázzanak pártatlanságról.
lacika-985
2024. november 09. 09:36
A Harvard a Bolsevizmus melegágya , hogy maradhasson pártatlan ? Mocsadék génhibás aljadékok .
masikhozzaszolo
2024. november 09. 08:18 Szerkesztve
A független, pártatlan egyetemi tudományos munkatárs megfigyelő nézi a tálcán a bogarak harcát. És amikor nem az a bogár lett a győztes, aki neki nem szimpatikus, mert nem rózsabogár szivárányos,a vízen úszó olaj szinekben, akkor mégiscsak pofáncsapja a pártatlanságát, és belenyomja a tűt győztes hátában. És megállapítást tesz a kísérletről, hogy az tudományos körülmények közt, pártatlanul, objektíven történt, csak megfigyelés.
tetx
2024. november 09. 06:25
Mert mindezek alapján eddig nyilván pártatlan volt. Muhahaha....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!