Reszketnek a demokraták: épp össze akarják putyinozni Elon Muskot

2024. október 25. 10:43

Leleplezte a Wall Street Journal az amerikai üzletembert, névtelen informátorok szerint rendszeresen egyeztet az orosz elnökkel.

2024. október 25. 10:43

Nyitókép: Jim WATSON / AFP

A Demokrata párthoz ezer szállal kötődő Wall Street Journal (WSJ) leleplezte Elon Muskot – miután az Trump egyik legnagyobb támogatójává lépett elő. A WSJ szerint ugyanis Musk évek óta rendszeresen egyeztet Putyinnal. A WSJ az általuk megkérdezett névtelenségbe burkolódzó „aktuális és volt amerikai, európai és orosz tisztviselők által megerősített beszélgetések” szerint Musk szívességeket tett Hszi Csin-pingnek, és Oroszország hatására állította le a Starlink projektet Ukrajna felett.

Musk mindezt abszurdnak tartja, szerinte a cégei „többet tettek Oroszország aláásásáért, mint bármi más”.

A Pentagon nem kommentálta a lapnak az állításokat, míg Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője leszögezte, hogy a Kreml egyetlen kommunikációja Muskkal egy telefonbeszélgetés volt, amelyben Putyin és Musk az „űrről, valamint a jelenlegi és jövőbeli technológiákról” beszélt.

Trump kampányszóvivője se igazán foglalkozott a kérdéssel: Muskot „egyedülálló iparági vezetőnek” nevezte, és azt mondta, hogy „a megbomlott szövetségi bürokráciánk biztosan profitálhatna az ötleteiből és hatékonyságából.”

Ezt is ajánljuk a témában

„Ami Putyint illeti” – folytatta a szóvivő –, „csak egy jelölt van a versenyben, aki alatt Putyin nem indított háborút egy másik ország ellen, és ez Trump elnök. Trump elnök régóta hangoztatja, hogy újra erőből történő békepolitikájával fogja visszatartani Oroszország agresszióját és befejezni az ukrajnai háborút.”

Az viszont tény, hogy Musk találkozott már több globális szereplővel is, például Javier Milei argentin politikussal, Jair Bolsonaro volt brazil elnökkel, és Magyarország akkori államfőjével is, akivel a hazai családtámogatási intézkedésekről beszélgettek.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xyz123-3
2024. október 25. 12:53
Anno Trumpot is a választási kampányban és még több évvel utána is az oroszokkal való együttműködéssel támadták, amiről később kiderült, hogy alaptalan.
Sztrovacsek
2024. október 25. 12:35
"össze akarják putyinozni" Ezt a fidesztől tanulták, csak ők nem tudják össze gyurcsányozni, így hát össze putyinozzák.
zakar zoltán béla
2024. október 25. 12:11
ogéke dobbants is!
o1gtolvaj-3
2024. október 25. 11:55
A Kreml szóvivője szerint Musk eddig csak telefonon beszélt Putyinnal, és „az űrről, valamint a jelenlegi és jövőbeli technológiákról” beszéltek. Osszeputyinozta mar o magat, seggnyalo Mandi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!