Zúgnak az iratmegsemmisítők Ukrajnában: sorra tűnnek el a Trump miniszterét gyalázó eddigi közlemények
Dübörög a közelmúlthamisítás a háborúban álló országban.
A migráció után immár a háború ügyében is megközelítette Kelet-Németország a magyar álláspontot.
PATRICK PLEUL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A sorsfordító tartományi választások után zajlanak a koalíciós tárgyalások a három szeptemberben voksolt keletnémet tartományban, Türingiában, Szászországban és Brandenburgban. Emlékeztetőül: Türingiában egyértelmű győzelmet aratott a bevándorlásellenes jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD), tíz százalékpontot verve rá a másodikként befutó Kereszténydemokrata Unióra (CDU). A többi két tartományban a regnáló miniszterelnökök pártjai – Szászországban Michael Kretschmer CDU-ja, Brandenburgban Dietmar Woidke szociáldemokratái (SPD) – a politikai közép összes többi pártját kannibalizálva, választóikat taktikai szavazásra rábírva tudták csak szűken legyőzni az AfD-t.
Mindhárom tartományban közös ugyanakkor, hogy Németország establishmenten kívüli, kormányra még soha sehol nem került pártjai közül mindkettőt nem tudják kizárni a kormányalakításból – aki az AfD kormányra kerülését meg akarja akadályozni, annak Sahra Wagenknecht új, migráció- és háborúellenes baloldali pártjával, a BSW-vel feltétlenül egyezkednie kell;
Türingiában és Szászországban CDU-BSW-megegyezés, Brandenburgban az SPD és a BSW eredményezhet AfD-mentes kormányt. Wagenknecht pedig egyértelmű igénnyel lépett fel reménybeli koalíciós partnerei felé: békepártiságot kért tőlük, ellépést Németország szövetségi szintű Ukrajna-politikájától. A Wagenknechttel tárgyaló két miniszterelnök, illetve Türingia leendő miniszterelnöke, Mario Voigt tartományi CDU-vezér
minden bizonnyal ezért követeltek a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent közös cikkükben tűzszünetet, béketárgyalásokat és aktívabb német diplomáciát,
ezáltal csendben feltakarva a magyar Ukrajna-politika mögé.
A német egység napján megjelent írásban Kretschmer, Woidke és Voigt megemlékeznek a keletnémetek szabadságszeretetéről, amely már 1953. június 17-én is fellángolt egyszer, majd „1989-ben ez a törekvés a békés forradalomban kulminálódott, majd az azt követő újraegyesülésben, a német történelem legnagyobb csodájában”. Említik: „1990 után országunk a béke hasznait élvezte, hiszen tudtuk: csak barátok vesznek bennünket körül”.
A régi-új miniszterelnökök szerint „a szabadság védelme Oroszország nemzetközi joggal szembemenő, Ukrajna elleni támadásával új aktualitást nyert”, s a háború miatt többmillió ukrán kényszerült elmenekülni, több tízezer katona és civil vesztette életét. „Azt akarjuk, hogy az emberi szenvedés, melyet e pusztító háború okoz, érjen véget,
ezért tűzszünetre és tárgyalásokra törekszünk
az ENSZ Alapokmányát tiszteletben tartva és az Ukrajna és Oroszország közötti budapesti memorandum szellemében, hogy elkerülhessük a további vérontást és rombolást” – jelentik be írásukban az irányváltást.
Jelzik azt is, hogy „ahhoz, hogy Oroszországot a tárgyalóasztalhoz ültethessük, erős és egységes szövetségre van szükség”, s „Németország és az EU ezen az úton még túlzottan bizonytalanul járt”. Márpedig minél szélesebb a nemzetközi szövetség a béke pártján, annál nagyobb a nyomás a háborúzó feleken. Meglátásuk szerint tehát „a szövetségi kormánynak külpolitikai felelősségét több látható diplomáciával aktívabban fel kell vállalnia”, s
„Németország képes – úgy, ahogy a korábbi évtizedekben tették ezt a Helmut Kohlhoz, Willy Brandthoz vagy Hans-Dietrich Genscherhez hasonló politikusok – erősebben közvetítőként fellépni, és így is kell, hogy tegyen”.
Leszögezik: „Németország aktívabb diplomáciai szerepvállalását kívánjuk, szoros egyeztetésben európai szomszédainkkal és partnereinkkel”.
Szót ejtettek a Kelet-Németország politikai életében nagy port kavart kancellári döntésről is, melynek értelmében Németország közepes hatótávolságú, Moszkvát is elérő amerikai rakétákat fogad majd. „A közepes hatótávolságú rakéták nyugati tartományokban való állomásoztatására vonatkozó terveket jobban el kellett volna magyarázni és szélesebb körben kellett volna megbeszélni. Hiszen a katonai erőnek csak akkor van értelme, ha okos diplomácia társul hozzá” – írták a miniszterelnökök.