Megjött a muszka százezer emberrel: soroznak Putyinék

2024. október 03. 21:51

Rengeteg behívót postáztak ki; elvileg nem vihetnék a kiskatonákat Ukrajnába, de van, aki mégis odakerül.

2024. október 03. 21:51
Russian military personnel during a rehearsal for the May 9

Nyitókép: SOPA Images/Getty Images

Oroszországban mintegy 133 ezer embert készülnek behívni katonai szolgálatra a hagyományos őszi sorozási kampány keretében – írja az Euronews.

A sorozás kedden kezdődött és december 31-ig tart, s ez a második rutinszerű behívási kampány azóta, hogy az életkor felső határát 27-ről 30 évre emelték.

A behívottak egy-két hónapos alapkiképzésen, majd három-hat hónapos továbbképzésen vesznek részt, mielőtt megérkeznek a kijelölt egységükhöz.

A jelenlegi törvények szerint a sorkatonákat négy hónapnál rövidebb kiképzéssel nem lehet harcba küldeni, és nem lehet Oroszországon kívülre – tehát az ukrajnai háborúba – vezényelni. A cikk szerint azonban ennek ellenére sok újonc gyorsan a fronton találja magát. 

A besorozott katonákkal ugyanis gyakran aláíratnak olyan szerződést, amely következtében csatlakoznak a hivatásos hadsereghez. A sorozás elleni aktivisták szerint sokszor kényszer alatt írják alá az orosz fiatalok a szerződést, vagy megígérik nekik, hogy „biztonságos” helyre küldik őket. 

De szerződés nélkül is küldhetik a sorkatonákat a Krímbe vagy az orosz Belgorod, Kurszk és Brjanszk régiókba – amelyek nem sokkal biztonságosabbak, mint az oroszok által megszállt területek az ukrán Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja régiókban, ahol továbbra is heves harcok folynak.

Tavaly az őszi oroszországi sorozásba az elfoglalt ukrajnai területek lakosai is bekerültek.

Idén az ukránok kurszki támadása során sok behívott katona esett hadifogságba. Oroszország és Ukrajna szeptember 14-én 103 hadifoglyot cserélt ki, és Moszkva hajlandó volt 15 Mariupol és Azovsztal védőt is elengedni, ami jelzi, hogy milyen értékesnek tartják a sorozott katonákat. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
obakapimaki
2024. október 04. 00:32
"Euronews". 😂😂😂😂🤡🤡🤡
Csigorin
2024. október 04. 00:24
Oroszországon kívülre – tehát az ukrajnai háborúba – ez marhasag, jogilag a negy regio ahol a harcok folynak mar orosz terulet egyedul Harkiv kornyekere lenne ez alkalmazhato
sexykitty-5000103
2024. október 04. 00:12
🍓 ️ ­­É­­r­­t­­é­k­­e­­l­­­d­­ ­­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­x­i­­­ ­p­u­n­­­c­­i­­m­­­a­­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­­.­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­­.­­­𝐅­𝐔­­𝐍
nemugatolmerkapol
2024. október 04. 00:07
2003-ban az első elesett amerikai katona az iraki háborúban egy puerto ricó-i állampolgárságú katona volt. Tehát nem volt még amerikai sem. Mennyivel fejlettebb Amerika ebben is! Csak adni kell egy zöldkártyát, némi tb-t, meg lökni az egyenruha mellé egy kis aprót, és csak úgy özönlenek a migráns katonák! Megvan az a jelenet a New York bandáiból, amikor kiköt a bevándorlókkal teli hajó és már a kikötőből terelik Lincoln hadseregébe a frissen érkezetteket? Oroszországban nincsenek embervadász falkák, mint Ukrajnában, vagy nem kell bemenni a középiskolába toborozni, mint Amerikában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!