Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek a szövetségesek barátságában

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nem mi akartuk, hogy így legyen – nincs a nyomdának olyan erős neonjajsárga kiemelője, hogy ezt a félmondatot kellően tudja hangsúlyozni. A velejéig rossz dolog, hogy egy kis ország kapcsolatát egy szövetséges atomhatalommal érdemben befolyásolja egy elnökválasztás.

Ők akarták, hogy így legyen: a világjobbító demokraták, akik Victoria Nuland külboszorkány eszelős vezényletével 2014-ben ahhoz kötötték a jó magyar–amerikai kapcsolatokat, hogy belefirkálhassanak az alkotmányba.

Magát komolyan vevő országban az alkotmány semmilyen szövetségesre nem tartozó belpolitikai kérdés, az amerikai nagykövetség pedig nem a helyi végrehajtó és törvényhozó hatalom erőközpontja. A demokraták erről máshogy gondolkodnak, így aztán önhibánkon kívül velük jóban lenni nem tudunk. Szemenszedett hazugságok alapján szankcionálnak (miért is lett egy újabb ESTA-szankció évekkel az után, hogy a külhoni magyarokat kizárták a vízummentes beutazást garantáló engedélyt jóváhagyó elektronikus rendszerből?), kavarnak a belpolitikában, s a saját feltételeiket sem tartják be – ékes mementója ennek szegény megboldogult kettős adós egyezmény, amelynek a felmondásával fenyegettek azért, hogy tető alá hozzák a globális minimumadót. Ma a globális minimumadó él, a kettős adóztatást elkerülő egyezmény viszont halott, egy sírban nyugszik a demokrata adminisztráció szavahihetőségével.

Nem rajtunk múlott tehát, hogy most azt kell mondanunk: Magyarországnak elemi érdeke Donald Trump győzelme az elnökválasztáson. Elemi érdeke mindenkinek, aki ESTA-val Amerikába utazik, mindkét országban vállalkozik és dolgozik, szeretne amerikai befektetéseket, s érdekelt abban, hogy az Egyesült Államok meghagyja Magyarországnak nem közös ügyeink szuverén intézésének a jogát, nyerve cserébe egy boldog, megbízható, a NATO-hoz érdemben hozzájáruló szövetségest.

Ebből a diplomáciatörténeti gödörből kikandikálva várja izgatottan Magyarország a napokban lezajló amerikai elnökválasztást. Várjuk, reménykedve abban, hogy végre rendbe jön Magyarország nyugati kötődésének második legerősebb tartópillére, a magyar–amerikai szövetségesi kapcsolat. Hogy végre ne az USA politikai szeszélyein, hanem racionális gazdasági döntéseken múljanak az amerikai–magyar gazdasági kapcsolatok, s hogy végre ne egymás gyepálására pazarolja egyenlőtlen erőit e két, kehéivel együtt is csodálatos ország.

Magyarország érdeke egy olyan amerikai elnök, aki képes két dologra: lezárni az orosz–ukrán háborút és rendezni az amerikai–magyar kapcsolatokat. A többi számunkra szinte irreleváns. A gond az, hogy a demokraták épp e két dologra látszanak teljesen alkalmatlannak. Ez és nem más tesz minket kényelmetlen kényszerpályára, amire egy normális világban egyetlen amerikai szövetségesnek sem kellene rászorulnia. De itt vagyunk, másként nem tehetünk – Trump mögött.

Az esélyek nem rosszak. A Donald Trumpot eleddig jellemzően alulmérő közvélemény-kutatók a véghajrában a republikánus elnökjelölt komoly, döntetlenközeli erősödését mérik, a mindent eldöntő csatatérállamok, ha bőven hibahatáron belül is, de Trump felé dőlnek, őt jósolják a Fehér Házba a fogadóirodák. Választást kell nyerni, nem közvélemény-kutatást – de a bizakodásra minden ok megvan. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában – hiszek a szövetségesek barátságában.