Fél a brit baloldali kormány Nigel Farage-től?
A Politico szerint Farage mozgalma rányomja a bélyegét az ország politikáira.
Nem várt helyről cincálták meg Keir Starmert: balszárnya szerint a miniszterelnök „gyarmatosító berögződésekkel” bír, mert elzárkózott attól, hogy kárpótlást fizessen a volt brit gyarmatoknak.
Nyitóképen: Hannah McKay / POOL / AFP
Két munkáspárti képviselő vette célkeresztjébe Keir Starmer kormányfőt, követelve, hogy fizessen jóvátételt Nagy-Britannia rabszolga-kereskedelemben betöltött szerepéért – írta meg a Telegraph. Starmer ugyanis elutasította azt a követelést, miszerint hazája 18 ezer milliárd fontot (ez a brot GDP ötszöröse) fizessen ki a volt gyarmati országoknak, amelyek a rabszolgatartástól szenvedtek, s amellyel nála igyekeztek házalni a Nemzetközösség csúcsértekezletén (az 53 tagállamól álló szervezet a volt brit gyarmatokat tömöríti a jelenlegi Nagy-Britannia országai mellett).
A két képviselő egyike, Clive Lewis egyébként Jeremy Corbin szélsőbalos politikus titkára volt, azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy „gyarmati gondolkodásmódot” alkalmaz a témában, illetve hogy meg akarja mondani, miről lehet szó és miről nem az érintett Nemzetközösségi Csúcson.
„A jóvátételi igazságszolgáltatás többről szól, mint a pénzről. Sokkal több”
– írta Lewis, aki szerint mindez elvezetne a „strukturális rasszizmus” és a vagyoni egyenlőtlenségek lényegéhez, utóbbihoz társa, Bell Ribeiro-Addy is csatlakozott, aki „a mai napig fennálló faji hierarchiákról” és az elmaradt jóvátételről beszélt.
Ilyen szempontból kellemetlen lehet Starmer pozíciója, ugyanis előkerült mindemellé Diane Abbott , az első fekete női képviselő és persze Starmer kritikusa, aki szerint miniszterelnök elfelejtette, hogy jóvátételi bizottság felállítását ígérte a pártja a választások során.
Azért csak-csak aláírtak egy papírt arról, hogy majd beszélnek a kérdésről, noha Starmer elzárkózott a témától a kétnapos szamoai csúcson, noha a rabszolgaságot „undorítónak” nevezte, és általánosságban beszélt arról, milyen pozitív volt a csúcs visszhangja.